Tass József: Útkaparó
Tass József: Útkaparó
Utat kaparok én, szegény napszámos. A barna
Nagy sarat túrom én, ami itten lüttyög a széles
Parasztcsizmák alatt. A kocsiderékig érő
Örök kulimászt az egyik falutól a másik
Faluig, az egyik embertől a másik emberig. Utat
Kaparok én, birkózok – verekszek a széles
Uttalansággal rogyásig, a tenyeremmel
Igazítom aztán, a szemmel simitom, az árva
Szivem vérivel mérem ki a sok-sok
Hosszú kilométert. Aj, útkaparó vagyok én, munkása a széles
Magyar országútnak. A mélység, a feketedve
Izzadó szíkföld, ami hiv. A kiszáradt
Patakágy. A meddő szántó. A leomlott
Ház árva telke. Temetők, gyászudvarok, isten-
Verte komisz földek, hol nem terem ember
Többé, csak sóhaj, bűn, félelem, undor
A mélység minden borzalma, az átok,
Ahogy lehullt a fellegek közül! Uramisten!
Utat ide! Utat! Ásót! Kapát! Villámot! a földből
Még kilátszanak a drótakadályok! A mélyben
Halottak fekszenek, kik feltámadni akarnak!
Nagy sarat túrom én, ami itten lüttyög a széles
Parasztcsizmák alatt. A kocsiderékig érő
Örök kulimászt az egyik falutól a másik
Faluig, az egyik embertől a másik emberig. Utat
Kaparok én, birkózok – verekszek a széles
Uttalansággal rogyásig, a tenyeremmel
Igazítom aztán, a szemmel simitom, az árva
Szivem vérivel mérem ki a sok-sok
Hosszú kilométert. Aj, útkaparó vagyok én, munkása a széles
Magyar országútnak. A mélység, a feketedve
Izzadó szíkföld, ami hiv. A kiszáradt
Patakágy. A meddő szántó. A leomlott
Ház árva telke. Temetők, gyászudvarok, isten-
Verte komisz földek, hol nem terem ember
Többé, csak sóhaj, bűn, félelem, undor
A mélység minden borzalma, az átok,
Ahogy lehullt a fellegek közül! Uramisten!
Utat ide! Utat! Ásót! Kapát! Villámot! a földből
Még kilátszanak a drótakadályok! A mélyben
Halottak fekszenek, kik feltámadni akarnak!
