Pogonyi Antal: Gyermeksírás a szőlőhegyen
Pogonyi Antal: Gyermeksírás a szőlőhegyen
Sötét, tömött gerezdek méze csurran,
szerény fehér, mosolygó rózsa-szaszla,
a napsütéses, nyári, édes érés
aranyszínű mámorba forr tavaszra
s a zöld hegyek fején a fényben
fehér kendő a felhő…
szerény fehér, mosolygó rózsa-szaszla,
a napsütéses, nyári, édes érés
aranyszínű mámorba forr tavaszra
s a zöld hegyek fején a fényben
fehér kendő a felhő…
A szomszéd szálas ember, asszonyára
mosolyog békés, simogató szemmel,
mert boldog sírás buggyan fel a rögből
s két apró, harmatos láb, csöppnyi ember
virít a sárga birs tövében,
mint fakadás a fából…
mosolyog békés, simogató szemmel,
mert boldog sírás buggyan fel a rögből
s két apró, harmatos láb, csöppnyi ember
virít a sárga birs tövében,
mint fakadás a fából…
A szőlőtőkék összemosolyognak,
zizeg-susog a bortermő kolonna
és mintha egy szép, rózsaszínű, dús fürt
az apró ember-bimbóra hajolna
és mintha anyja kínálná a mellét,
a gyermek nyúl utána…
zizeg-susog a bortermő kolonna
és mintha egy szép, rózsaszínű, dús fürt
az apró ember-bimbóra hajolna
és mintha anyja kínálná a mellét,
a gyermek nyúl utána…
