A nagyasszony
A nagyasszony
alakjai legjobban mutatják, hogy Jókai lelke mennyire gazdag volt a jellemfestésben és, hogy a tudatalattian egyhangú megrajzoláson kívül nem volt egyoldalú és nem volt élet-nem-ismerő, mint ahogy eddig szerették a félhivatalos kritikusai ráfogni.
Baradlayné a Kőszívű ember fiaiban az igazi szent nagyasszony, aki tűzön-vízen keresztül megmenti fiát a haza számára és aki maga megy el, hogy a szegényleány menyasszonyt megkérje a fia számára: csupa akarat és mártíromság, csupa tűz és csupa szeretet.
Tisza Ilonának az anyja már valamivel keményebb asszony, nem tud megbocsátani és nem tud felejteni. De még keményebb a harmadik nagyasszony, özvegy Jenőyné, aki mindörökre kiátkozza a színészhez szökött Cilikét, és aki unokáját csakis konzervatív nagyságnak tudja elképzelni, aki lenézi a költőket és a nemzet ébredését, akárcsak mint egy megfordított Baradlayné. Méltó társnője a Jenőy Kálmán szívének összezúzásában Decséry grófnő is, a latinul beszélő nagyasszony, aki biztat az egyik szemöldökével, lesújt a másikkal.
Ilmarinen Zeneida is hős asszony, az oroszok Baradlaynéja, aki minden pusztuláson keresztül forradalomba vezeti az érte rajongókat. Erős asszony még az öreg Kalandayné is a Szép Mikhálban. Hát még a jóságos Teréza mama az Aranyemberben. Szent asszony Szentirmay Rudolfné, akkor is mikor feleség, akkor is, mikor barátnő.
