A presztízs
A presztízs
csak az idősebb Jókai lelkében fogamzott meg. A hős presztízse az író előtt, a hős, akit még az író is tisztel és akit nem az író mozgat: ez a Jókai presztízse.
II. Árpád király a Jövő század regényében ilyen presztízsember, akiben Jókainak ekkor már nemcsak monarchikus, hanem dinasztikus lelke is kiéli magát. II. Árpád a jó, a bölcs, az Isten kegyelméből való, aki jezsuitákkal és a szabadkőművesekkel szemben olyan sikerrel játssza az isteni gondviselést, aki soká hallgat, mint az Isten, de azután úgy is cselekszik, mint az Isten: ez az alak Jókai lelkének dinasztikus kiélése. Nemcsak monarchikus regény ebből a szempontból, hanem habsburgi regény a Jövő század regénye.
Kevesebb megsejtéssel, de azért nagyon gondos pietással rajzolódik ki II. József alakja a Rab Rábiban. Itt a háttérben mozog a presztízs, ez ad fényt és erőt a hős cselekedeteinek, de mégis presztízsként lebeg az egész regény cselekménye felett.
A konzervatív hatalom, mint gondviselésszerű bölcsesség, a tisztes konzervativizmusnak mintegy fölényes mosolygása a bátortalan és tétovázó radikalizmus fölött, a nyugalomnak fölényes szájbiggyesztése az akarnivágyás fölött: a nagy palatinus presztízse És mégis mozog a földben. A hős tanácstalan és áhítattal lesi a nagy Tagadás szavait, amikor a nemzeti színjátszás veszedelméről szól a nagy Nádor. Szinte látjuk, hogy Jókai lelke elnémul Jenőy Kálmánnak bátortalanságában, mintha a nagy regényíró maga nem találna védelmet ezek ellen a presztízses szavak ellen…
Hogy Etelvári Miksa herceg jó ember, bölcs ember, akinek még a férfiak is kezet csókolnak, hogy ő tartotta az egész konzervatív Magyarországot, mint valami magasabb hatalom, azt már Jókai is csak sejteti, talán maga sem hisz el. De jólesett regényírói lelkének, hogy gondolatban áhítatosan kezet csókoltathat a férfiakkal is ennek a nagyszerűen fölényes és jó nagy úrnak.
