A vallás és a papok
A vallás és a papok
dolgában meglátszik Jókai regényein, hogy a 30-as évek liberálisabb gondolkodásában vagy hogy a hullámelmélet nagy tudósának, Bodnár Zsigmondnak a szavaival éljek, ideál-realizmusában nőtt fel. Ahhoz a liberalizmushoz hozzátartozott egy bizonyos filoszemitizmus is, aminek Jókai a veleszületett félénkséggel és diszkrécióval, de mégis szeretett néha-néha kifejezést adni.
Természetesen a hőseiről szereti elmondogatni azt, hogy a református vallást követik. Megjegyzi ezt róluk akkor is, amikor nincsen rá szükség. De hiszen megbocsáthatjuk ezt a kis gyengeséget annak az írónak, aki a komáromi református életben, majd a kecskeméti református jogakadémián a nagyszerű temetési kántusok, legációk, zsoltáréneklések feledhetetlen ideológájában nőtt fel. Református papjai közül az engesztelhetetlen és mindvégig puritán Guthay Tádé, a konvertita Áldorfay Ince alakjai emelkednek ki. A református parókia családi tisztaságát, ideális szépségét nem tudta megfesteni.
A katolikusokról soha sem írt vallási elfogultsággal. Amit a gyónásról ír a Tengerszemű hölgyben, az olyan apológiája ennek a lelki vigasztalásnak, hogy akármicsoda katolikus prédikátornak díszére válhatott volna. A ciszterciták életét (Enyém, tied, övé) és benne Áldorfay Ince kitérését gyönyörű diszkrécióval festi. A maga-magával küzdő, forrongó lelkű másik pap, Páter Péter és a nagyrahivatott és a naggyá levő Fráter György alakjaiban a katolikus vallásnak és egyéniségnek örökös forrongását oly nagy lélekismerettel festi, hogy ezek a rajzok igazán mesteriek és objektív mivoltukban felette állanak a világ összes papregényeinek, ideszámítva Zola Lourdes-ját is. Két katonapátere egyenes és szókimondó, csakhogy míg Sámuel apát a Fekete gyémántokban a római pápai székig emeli nagyravágyó szemeit, addig az Élet komédiásaiban a páter megelégszik azzal, hogy a szentírást olvassa fejére a tévelygőknek. A görög papokról is van szava. Nathália apja a Mi lengyelünkben igazi görög pap: vagyongyűjtő, ravasz, de családjának élő és hazafias.
Tatrangi Dávid és Adorján Manassé, a két fő technikus hőse: szombatosok. Szombatos eskük, szombatos igazmondás, szombatos krisztusiasság megtestesítői. Passzívak akkor, amikor keresztények, de aktívak akkor, amikor a műhelyükről és államukról van szó. Sok nazarénus vonást vegyít Jókai ezeknek a szombatosságába.
A zsidó vallásnak misztikus orthodoxiáját szinte félelemteljes borzongással írja le, amikor a sófer átokról (Egy az Isten) és az idegölő zsidó esküről (Rab Rábi) írja meg gyönyörű epizódját.
