5.
5.
A nappalok izzóbbakká váltak. Egy este, vacsoránál, Máté Ambrus erélyes rábeszélésére elhatározta, hogy másnap Ágotával elmegy a folyóba fürdeni. Mielőtt elaludt, élénken maga elé képzelte a fürdést, ezer izgató apró részletével. Reggel korán kelt; erőszakolt nyugalommal szedte össze úszóruháját és reggeli után rögtön lement az udvarra. Csakhamar Ágota is megjelent.
Elindultak és szótlanul haladtak egymás mellett. Mátét egész úton a vetkőzés és öltözés kérdése aggasztotta; sok volt benne a szemérmesség. Végre elérték a folyót és megállapodtak a part egy homokos, fákkal övezett helyén, ahol Ágota fürödni szokott.
– Itt vagyunk, vetkőzz – mondta a lány közönyösen. Eltűnt a bokrok mögött, ahonnan kisvártatva fürdőruhában lépett elő. Mikor Máté az átöltözéssel elkészült, Ágota már a homokban sütkérezett. Máté is leheveredett. Múltak a negyedórák. Máté növekvő csalódottsággal és nyugtalansággal pillantott olykor Ágotára, aki lehunyt szemmel, mozdulatlanul nyúlt el mellette. A szabadfürdőt nem találta kellemesnek. A nap tűrhetetlenül perzselte érzékeny bőrét. A folyó medrének kavicsai a talpát sértették és a víz hideg volt, hogy didergett benne. A homok kegyetlenül égette. A legszívesebben hazament volna, ha nem szégyelli magát Ágota előtt. Azonfelül Ágota egész délelőtt alig törődött vele; Máté nem így képzelte a kirándulást.
Ágota már másodszor jött ki a folyóból és hanyattfeküdt a parton. Nedves trikója szorosan testére feszült és föltárta keblének és csípőjének tökéletes domborulatát. Máté hirtelen újraébredt érdeklődéssel bámulta; szinte megfeledkezett a gyötrelmes napsütésről, amely fölforralta a levegőt. A nap már magasan állott és a fák árnyéka félkörben előrekúszott, észrevétlenül. Ágota hirtelen megfordult és újra elhelyezkedett, szemben a nappal. Máté fölviharzó indulattal bámulta a lány lábfejének kecses hajlását, a makulátlan ujjacskákat és a finom körmöket. A szíve dobolt, melle zihált, káprázó szemében összefolyt a világ, csak a lány gyönyörű lábát látta, arasznyira a szája előtt. Vad és édes izgalma kiáradt és agyát elborította vérhullámaival. Forró ajkát szenvedélyesen, félig öntudatlanul odatapasztotta az Ágota lábának sima bőréhez. A lány megrezzent az érintésre, szemét meglepett mosollyal nyitotta föl. Máté magához tért és rémült arccal meredt a lányra.
– Haragszol…? – dadogta reszketve.
Ágota titokzatos mosollyal nézett a szemébe.
– Nem haragszom, kis csacsim, nem haragszom – mondta különös hangsúllyal és kezét rátette a fiú vékony, fehér karjára. A Máté agyára boldog kábulat borult, szíve megtelt a lány hangjának édes muzsikájával. Majd megpillantotta ujján a karikagyűrűt és hirtelen elkomorodott. A gyűrű forró aranya úgy égette bőrét, mint a parázs.
