SZINI GYULA: EMLÉKEK
SZINI GYULA: EMLÉKEK
– Gondolathullámok prózában –
Az emlékek lápján elmerengni: ne tedd, fiam!
Kék pillangó volt a pillanat: ne fuss utána.
Elmult. Örülj. Túl vagy a hináron.
Könnyű lábbal, lepke szívvel csak előre!
A mult oly csalfa álom!
Könny és kacaj, nő és gyermek, bukás és siker
Egybeolvad mint a kéklő messzeség.
Mese! Másként volt az. De már felejted,
Az idő minden sebet behegesztett,
Az emlékek csak szeszélyes forradások.
Sajátmagad bámulod a mult tükrében,
Sajátmagad utálod.
Jó volna kibújni saját bőrödből!
De a hosszú, végtelen órák uszályát cipeled magaddal,
Sebzett páva!
Szerencse, hogy az élet hajszol,
Nem tudsz megállni,
Nem mersz visszanézni hosszan…
Csak egy pillanatra…
Gúnyos hahota a mult,
Kikacagja a jövődet
Zokogj, zokogj
Hogy ne halljad a borzalmasan rikácsoló
Röhejt
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Piros pipacsok ifjúságod kacagásai.
Kék harangvirágok meg nem valósult álmaid.
Rózsás reményeid tüskéiről vér pereg.
Harcaid kardliliomai ingadoznak változó szélben.
Düheid nefelejcsei, megalázkodásod gyöngyvirágai;
Szerénységed ibolyái, irígységed sárga boglárkái
Ostobaságod pünkösdi rózsái
Visszahívnak, visszacsalogatnak…
Menekülj!
Bölcs tapasztalataid lélekvesztőn keskeny ösvényein
Keserű csalódásaid bűrűin át
Fuss a hinár elől,
Amely ölelő folyondárjaival vár rád.
Ne süppedt emlékeidbe.
Előre, előre, meg ne állj!
Hiszen egy nap úgyis felröppen előtted a pillanat
Arany darazsa,
A kis napmadár,
A végső
És eltéveszted majd a helyes lépést,
És leszállsz megint vissza
A mély
Örök
Zsongó
Bongó
Zúgó
Búgó
Huhogó
Ugató
Uratlan
Uttalan
Utolsó
U-ba.
Kék pillangó volt a pillanat: ne fuss utána.
Elmult. Örülj. Túl vagy a hináron.
Könnyű lábbal, lepke szívvel csak előre!
A mult oly csalfa álom!
Könny és kacaj, nő és gyermek, bukás és siker
Egybeolvad mint a kéklő messzeség.
Mese! Másként volt az. De már felejted,
Az idő minden sebet behegesztett,
Az emlékek csak szeszélyes forradások.
Sajátmagad bámulod a mult tükrében,
Sajátmagad utálod.
Jó volna kibújni saját bőrödből!
De a hosszú, végtelen órák uszályát cipeled magaddal,
Sebzett páva!
Szerencse, hogy az élet hajszol,
Nem tudsz megállni,
Nem mersz visszanézni hosszan…
Csak egy pillanatra…
Gúnyos hahota a mult,
Kikacagja a jövődet
Zokogj, zokogj
Hogy ne halljad a borzalmasan rikácsoló
Röhejt
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Piros pipacsok ifjúságod kacagásai.
Kék harangvirágok meg nem valósult álmaid.
Rózsás reményeid tüskéiről vér pereg.
Harcaid kardliliomai ingadoznak változó szélben.
Düheid nefelejcsei, megalázkodásod gyöngyvirágai;
Szerénységed ibolyái, irígységed sárga boglárkái
Ostobaságod pünkösdi rózsái
Visszahívnak, visszacsalogatnak…
Menekülj!
Bölcs tapasztalataid lélekvesztőn keskeny ösvényein
Keserű csalódásaid bűrűin át
Fuss a hinár elől,
Amely ölelő folyondárjaival vár rád.
Ne süppedt emlékeidbe.
Előre, előre, meg ne állj!
Hiszen egy nap úgyis felröppen előtted a pillanat
Arany darazsa,
A kis napmadár,
A végső
És eltéveszted majd a helyes lépést,
És leszállsz megint vissza
A mély
Örök
Zsongó
Bongó
Zúgó
Búgó
Huhogó
Ugató
Uratlan
Uttalan
Utolsó
U-ba.
