ANDRÉ GIDE: ISABELLE • Fordította: GYERGYAI ALBERT Copyright by Nyugat
ANDRÉ GIDE: ISABELLE •
Fordította: GYERGYAI ALBERT Copyright by Nyugat
Fordította: GYERGYAI ALBERT Copyright by Nyugat
Gérard Lacase, akinél 189… augusztusában találkoztam Francis Jammes-mal, elvitt egyszer bennünket a quartfourche-i kastélyba, amelyből pár esztendő mulva már csak romok maradnak, meg a nagy, magányos park, ahol a tékozoló nyár kedvére pazalhatta kincseit. Semmi se védte a bejárást: sem a félig behányt árok, sem a kidőlt-bedőlt sövény, sem a letépett kapurács, amely az első vállvetésre rézsútosan engedett. Fasornak sehol semmi nyoma; az elvadult pázsiton tehenek legelték, nagy-nyugodtan, a temérdek gazos füvet; volt, amelyik ott hűsölt a kivagdalt csalitok mélyén; s ebben a vad burjánzásban alig-alig látszott már ki egy-egy ritkább virág vagy lombozat, a hajdani kertművelés türelmes maradékai, azok is félig fuldokolva a közönségesebb fajták között. Szótlanul követtük Gérard-t, elfogódva a pillanat, az évszak, a hely szépségétől s azért is, mert éreztük mindazt a gyászt és elhagyatottságot, amit ez a tobzódó bőség takart. Elértünk a kastély elé; a feljáró lépcsőit alul csupa fű borította, mig a felső grádicsok darabokban porladoztak; de a szalon üvegajtóinál a zárt redőnyök nem engedtek tovább. Csak egy pince-szelelőn át juthattunk a ház belsejébe, tolvajmódra; a konyhába lépcső vezetett fel; odabenn minden ajtó nyitva volt… Bejártunk minden egy szobát, óvatosan, mert a padló meggörbült s helyenkint töredezni látszott; s lábujjhegyen lépkedtünk, nem mintha meghallhattak volna, hanem mert jelenlétünk zaja, az üres ház mély csöndjében, szinte illetlennek hangzott és kissé magunkat is megrémített. A földszinti ablakokról hiányzottak az üvegtáblák; a zsalúdeszkák rései közt egy bignonia lopózott át, nagy fehér s lágy ágakat eregetve az ebédlő félhomályába.
Gérard otthagyott bennünket; gondoltuk, hogy jobb szeretné egyedül viszontlátni e sok termet, amelyeknek ismerte minden egyes lakóját, s nélküle folytattuk a szemlélődést. Bizonyosan járt előttünk, fent az első emeleten, keresztül e bús szobák vigasztalan pőreségén: az egyiken fenn a falon, szentelt puszpáng porladozott, amelyet fakó szalag fűzött valami kapocs-féléhez; úgy láttam, gyöngén himbálózott a szalagon, s elképzeltem, hogy Gérard, errejárva, letéphette egyik kis ágát.
A második emeleten akadtunk rá, egy üvegtelen ablak mellett, amely a folyosóról a kertre nyílott, s amelyen át, kivülről, kötél nyúlt a ház belsejébe; egy kis harang kötele volt, s már-már meghúztam, szép csöndben, amikor a karomon Gérard kezét éreztem egyszerre; csakhogy ez a mozdulata nem hogy feltartotta volna, sőt inkább nekilendítette az én kezemet: hirtelen harangszó hangzott, rekedt mint a lélekharangé, oly közel és oly élesen, hogy kinosan megremegtünk mind a hárman; aztán, mikor már úgy látszott, hogy újra ránkcsukódik a csend, két tiszta hang hallatszott, egymásután s immár távolodón. Gérard felé fordultam s láttam, hogy remegett a szájaszéle.
– Menjünk innen, mondta végre. Nem birom ezt a levegőt.
Odakinn bocsánatot kért tőlünk, hogy nem kísérhet bennünket tovább: a közelben egy ismerőse lakott, azt kellett meglátogatnia. Mivel éreztük a hangján hogy tolakodás volna, ha követnők, egyedül tértünk vissza Jammes-mal R.-be, ahova Gérard is megjött, estefelé.
– Tudd meg, kedves barátom, mondta néki mingyárt Jammes, hogy ezentúl semmit se mesélek el neked addig, amíg el nem mondod azt, ami – látjuk – úgy a szívedhez nőtt.
Már pedig Jammes meséit mindennél jobban élveztük, estelenként.
– Szívesen elbeszélném, kezdte Gérard, ennek az imént látott háznak a történetét, dehát még én magam is csak részben tudtam felfedezni vagy felépítni, amellett meg, ha rendben mondanám el, félek, mindent megfosztanék attól a vonzó titokzatosságtól, amibe, annakidején, csak a kiváncsiságom öltöztette…
– Csak semmi rend! beszélj, ahogy akarsz, válaszolta néki Jammes.
– Mire való az időrend, mondtam, a tények egymásutánjában; mutasd be mind olyan sorban, amint felfedezted őket!
– Akkor hát meg kell engednetek, felelt Gérard, hogy igen sokat beszéljek önmagamról.
– És mi, vágott vissza Jammes, ugyan mi egyebet teszünk?
Ime Gérard elbeszélése.
