ALAKSZA AMBRUS: SZEMÜNKÖN TÚL MILLIÁRD A MÁS VILÁG
ALAKSZA AMBRUS: SZEMÜNKÖN TÚL MILLIÁRD A MÁS VILÁG
Látom a park nevető arcán a tavaszt
és a bokrok terjengő illat-gőzét,
látom a föld sűrű, lomha leheletét
és a szemem körültapogatja a fák ráncos kérgét
és a szemem körülsettengi az ágak torz hajlásait
és megízlelem ujjaimmal a nedves mohát
s az ódon házak szögleteit.
és a bokrok terjengő illat-gőzét,
látom a föld sűrű, lomha leheletét
és a szemem körültapogatja a fák ráncos kérgét
és a szemem körülsettengi az ágak torz hajlásait
és megízlelem ujjaimmal a nedves mohát
s az ódon házak szögleteit.
Látom a pillanatok tengernyi történelmét,
látom a fény s az árnyék villongását
a lég morajló hullámain;
látom, érzem, reszketem a termés gyöngyöző gyönyörét,
hogy borzong, kéjeleg, vonaglik minden…
látom a fény s az árnyék villongását
a lég morajló hullámain;
látom, érzem, reszketem a termés gyöngyöző gyönyörét,
hogy borzong, kéjeleg, vonaglik minden…
Látom a pillanatok gyors változásait:
néha egy férfi siet felém,
néha egy gyermek fut messze tőlem,
néha egy lány, néha egy asszony álmélkodik
és oly szép a szemük –
és szemükben különös, más világot rejtenek,
hol csak arc vagyok, rövid tünődés, kósza emlék…
néha egy férfi siet felém,
néha egy gyermek fut messze tőlem,
néha egy lány, néha egy asszony álmélkodik
és oly szép a szemük –
és szemükben különös, más világot rejtenek,
hol csak arc vagyok, rövid tünődés, kósza emlék…
Látom a tavaszt, a parkot, a gyermek-hadat
és a szemem körültapogatja a fák ráncos kérgét
és a szemem körülsettengi a távozó arcok pirosságát
s az ódon házak szögleteit,
így ízlelgetem az öröm mézét,
mikor egy lány, mikor egy asszony álmélkodik
és szép a szemük.
és a szemem körültapogatja a fák ráncos kérgét
és a szemem körülsettengi a távozó arcok pirosságát
s az ódon házak szögleteit,
így ízlelgetem az öröm mézét,
mikor egy lány, mikor egy asszony álmélkodik
és szép a szemük.
