Móricz Zsigmond: ÁLOMFÖLD • Simon Andor versei
Móricz Zsigmond: ÁLOMFÖLD •
Simon Andor versei
Simon Andor versei
«Megyek,
megyek,
mert a vándoroknak ez a sorsa:
menni!
menni!
mig a nap leszáll.»
megyek,
mert a vándoroknak ez a sorsa:
menni!
menni!
mig a nap leszáll.»
Egy hét alatt ma ötödször olvasom végig ezt a kis könyvet, egy új ember, – költő – verseit.
Valami különös, eredeti, új érzést érzek, minden versénél. Mintha az erdőn járnék, a lombok alatt, májusban és szamócát szednék – s a szamócák, az illatos, ízes, kedves gyümölcsei az erdei tisztásnak: ezek a versek.
«Itt egy nyárfaliget hajlong
Ott egy vadlúdfalka kiabál.
Bármerre néz az ember:
mindenütt
nyugodt szépségeket talál.»
Ott egy vadlúdfalka kiabál.
Bármerre néz az ember:
mindenütt
nyugodt szépségeket talál.»
Szóról-szóra így van ennél a könyvnél.
Az ember azt érzi, hogy valakinek igen fontos és igen nagy dolog az élet. A természet. A létezés. És magában a valóság legegyszerűbb konstatálásában érzi és adja a szimbolumot.
Ebben a túlfütött odaadásban, amelyet a tiszta és nyers szemléletnek ad: valami fölrepülés van, a levegőbe emelkedés, a rideg létezés fölé lebbenés.
«Igy határoztam a szőlőhegy tetején
néhány rizling-fürttel izesitve
pompás gondolatomat.»
néhány rizling-fürttel izesitve
pompás gondolatomat.»
A naiv és gyermeteg hangnak ilyen báját senkinél sem ismerem. Folyton mezei illatot érzek, mikor ezeket a verseket olvasom.
És a szerelem! úgy csendül ki, mint a drága, ártatlan kamaszok szent szívéből.
«Szerelmesem
nagyon kivánatos leány!
Haja:
vörös.
Bőre:
fehér.
Szebb, mint a tulipán.»
nagyon kivánatos leány!
Haja:
vörös.
Bőre:
fehér.
Szebb, mint a tulipán.»
Ez egy vers. Csak a kinaiak tudtak így költeni.
«Este
A hold, mint egy vörös lampion
vérzik az égen.
Csend.
Csend.
Őrülten
kivánom
gyöngyfényű
testedet.»
A hold, mint egy vörös lampion
vérzik az égen.
Csend.
Csend.
Őrülten
kivánom
gyöngyfényű
testedet.»
Harminckét vers. Talán sose jelent meg rövidebb kötet. És ha ez a költő sose szólal meg többet: akkor is elvégezte dolgát. Álomföldet nyitott meg a magyar lírában.
De én boldog leszek, ha nem veszti el ennek a boldog elvarázsoltatásnak bűvös zamatát.
