FENYŐ LÁSZLÓ: KÖLTŐ
FENYŐ LÁSZLÓ: KÖLTŐ
Poros tekergő, senki vagyok én,
puha szemlélődés ül rajtam –
de jótól párás minden pillanat
mely álmaim sötét lélegzetében él
s szaggató csenddel világít csuklómon a vér.
puha szemlélődés ül rajtam –
de jótól párás minden pillanat
mely álmaim sötét lélegzetében él
s szaggató csenddel világít csuklómon a vér.
Nézem a hegyek kemény vonalát:
álommá néztem,
a szőllőskertek vérmes fürtjeit
esőben kóbor homlokom
halovány dallá szüretelte szét –
parázs remeg torkomban és hervadt hegedűk,
a darabos föld hideg omlása
a sebzett levegő a sószagú este
ujjaim fuvallata s a legázolt mimózák
könnyezése hallatszik bennem, némán kisiklok:
fojtott tájak bilincsében sziszegő napjaimat
hiába hívják hirtelenharagú
nyiltszemű záporok.
álommá néztem,
a szőllőskertek vérmes fürtjeit
esőben kóbor homlokom
halovány dallá szüretelte szét –
parázs remeg torkomban és hervadt hegedűk,
a darabos föld hideg omlása
a sebzett levegő a sószagú este
ujjaim fuvallata s a legázolt mimózák
könnyezése hallatszik bennem, némán kisiklok:
fojtott tájak bilincsében sziszegő napjaimat
hiába hívják hirtelenharagú
nyiltszemű záporok.
