M. Pogány Béla: ALFRED MORTIER: LA QUEUE DU DIABLE
M. Pogány Béla: ALFRED MORTIER: LA QUEUE DU DIABLE
Alfred Mortier a poeta doctusok példaképe. Legújabb kötete: La Queue du Diable (tizenhat novella), föltünést keltett. Oeuvre-je lezártnak látszott. Mortier fölött már elillant ifjúsága, mely két verskötetben (La vaine aventure és Le temple sans idoles) üde és élő maradt. Ezen a két kötet versen nem érezni a hálátlan idő futását; friss színeivel, lírába izott filozófiájával, őszinte, természetes szavaival, gazdag szellemével úgy hat, mintha tegnap írták volna.
Az ifjonti Sturm und Drang után lehiggadt formájú drámákat írt; ezekkel nem annyira az újszerűség, mint a legnemesebb értelemben felfogott hagyományok szintetikus összefoglalása és egy lépéssel való továbbfejlesztése volt kitűzött célja. Annak idején a Marius vaincu, azután Sylla c. tragédiáinak előadását nagy szinházi eseménynek tekintették. Tíz darabja van.
Közben drámabíráló lett, s egyre jobban belemerült az elméleti dramaturgiába, a dokumentumokba s az európai nyelvek tanulmányozásába. Roppant erudiciója kritikai és drámai kérdések feldolgozására csábította, (Dramaturgie de Paris, Faust de Goethe, Le Démon dans ses incarnations dramatiques) így fedezte föl nemrég Olaszország s a világ részére Ruzzantét (1502–1542), az olasz Moliére-t; vígjátékait a rusztikus ó-padovai nyelvből franciára fordította, s tavaly a Sorbonne tudósai elé rakta kilenc évi robotja gyümölcsét.
A lírai hévnek az adalékokig való hamvadását meglepetésszerűen követték a La Queue du Diable újkeletű novellái. Az örök szellemi fiatalság a francia írók szembeötlő vonása.
Legérdekesebb elbeszélésének, a Csaléteknek a témája regénynek is beillenék: egy kisvárosban élő asszonyról szól, aki egy közbecsülésnek örvendő fiatalember öngyilkosságáról, finom női fortéllyal, azt hiteti el, hogy őmiatta történt; így ébreszti fel maga iránt az érdeklődést, ifjak és vének szerelmes lázát, így lesz a városka legszebb asszonya, holott a valóságban jelentéktelen, középszerű s még csak nem is csinos.
Ezek a napjainkban lezajló történetek a francia novella mesterei által szabott határok között mozognak. Klasszikus tisztaságú nyelvezet zeng bennük; példás a szerkezetük, érdekes a meséjük, párbeszédeik és ötleteik sziporkázók, céljuk a szórakoztatás. Csakhogy szórakoztatás közben, a sikerült figurák és a pergő történetek váltakozásában mindenütt felcsillan az író vonzó szelleme és filozófiája, lelkiismerete, a tudós materializmusa, a franciás józan ész, melyet állandó nyugtalanságban tart a természetfölötti, az irracionális és a felfogóképesség határán túl létező lehetőségek és valóságok misztikuma. Csúfolódik vele, szellemes logikával megkerüli, megokolja, magyarázza; nem tud hinni benne, de elismeri szépségét és nemességét, s miután a hitetlenségben nagyon megerősítette magát, nyugodtan és teljes odaadással szemléli, ízleli a megfoghatatlan dolgok csodálatos költészetét.
