86
86
Keljünk fel a hajnalban testvérem keljünk fel és lásd a dolgok arcát s a történések kezdetét ahogyan én látom
lásd hogy a madár csőrében a kerek nappal fölrepül és közben énekel
a munka ritmusát halljad ami megmozgatja tagjainkat a csönd kihull belőlünk akár a megemésztett eledel s rohan velünk a vér a mi teremtő nyughatatlan vérünk
feléd közeledem a fölrajzott tereken s az uccák emberhullámai közt érzem a fürdőzők határtalan örömét
a fal ami tegnap még itt állt közöttünk tiszta párákban száll a
horizonton
szemed örvényeiből előjönnek a varázslók a körutak selyemboltjai s gyönyörű paripáján a cirkuszlovarnő
nem fekete koporsó hanem katonazene az ami lépteink kiséri az ő arca az ami világít az ő tenyeréből virágoznak ki gyermekkorunk rózsái
vonatunk kitárt ablaka ez a hajnal
így fordul kerekünk az ablakok fényében s az alvó gyerek fölött arany vitorláikkal elszállnak a méhek
ujjaim játszanak a testeden akár egy hangszeren s nem kérdezem emlékszel-e még a katonára aki megölte kedvesét hogy megnyerhesse az ütközetet
végigmegyek veled az ösvényen kéz a kézben s szívünk könnyü dobogásával mellünkben
a hidak korlátjairól már leolvadtak az öngyilkosok árnyai
ó testvéreim
tenyérnyi földön együtt vagyunk valamennyien
borítsuk le a multat gyászos nehéz kendőkkel.
lásd hogy a madár csőrében a kerek nappal fölrepül és közben énekel
a munka ritmusát halljad ami megmozgatja tagjainkat a csönd kihull belőlünk akár a megemésztett eledel s rohan velünk a vér a mi teremtő nyughatatlan vérünk
feléd közeledem a fölrajzott tereken s az uccák emberhullámai közt érzem a fürdőzők határtalan örömét
a fal ami tegnap még itt állt közöttünk tiszta párákban száll a
horizonton
szemed örvényeiből előjönnek a varázslók a körutak selyemboltjai s gyönyörű paripáján a cirkuszlovarnő
nem fekete koporsó hanem katonazene az ami lépteink kiséri az ő arca az ami világít az ő tenyeréből virágoznak ki gyermekkorunk rózsái
vonatunk kitárt ablaka ez a hajnal
így fordul kerekünk az ablakok fényében s az alvó gyerek fölött arany vitorláikkal elszállnak a méhek
ujjaim játszanak a testeden akár egy hangszeren s nem kérdezem emlékszel-e még a katonára aki megölte kedvesét hogy megnyerhesse az ütközetet
végigmegyek veled az ösvényen kéz a kézben s szívünk könnyü dobogásával mellünkben
a hidak korlátjairól már leolvadtak az öngyilkosok árnyai
ó testvéreim
tenyérnyi földön együtt vagyunk valamennyien
borítsuk le a multat gyászos nehéz kendőkkel.
