MÓRICZ ZSIGMOND: A GYERMEK HAZAMEGY • – Érzések Erdély kapujában –
MÓRICZ ZSIGMOND: A GYERMEK HAZAMEGY •
– Érzések Erdély kapujában –
– Érzések Erdély kapujában –
A gyermek az ősi házba,
öreg szülői kedves köribe,
hol a diófa lombja bókol,
hol a mogyorós mókusa libeg,
hol szűzvirágok koszoruja int:
siet, jön, vágyik,
az ősi lelkek édes otthonába.
öreg szülői kedves köribe,
hol a diófa lombja bókol,
hol a mogyorós mókusa libeg,
hol szűzvirágok koszoruja int:
siet, jön, vágyik,
az ősi lelkek édes otthonába.
Óh régi századok!
évezredek!
Atilla dörgő lovai!
hunok sistergő nyíla!
Csaba csillagtipró,
ragyogó, lobogó tündérhadai!
Itt villog a lengő sátrak
s bozótos paripák tüze:
a hegyek kövein, a bércek erdein,
s égnek a fényjelek
a bánatos Ma ködein át…
évezredek!
Atilla dörgő lovai!
hunok sistergő nyíla!
Csaba csillagtipró,
ragyogó, lobogó tündérhadai!
Itt villog a lengő sátrak
s bozótos paripák tüze:
a hegyek kövein, a bércek erdein,
s égnek a fényjelek
a bánatos Ma ködein át…
Ködök, ködök,
titokzatos mélységűek
feküdtek a hegyek, völgyek,
a kopár ősz kapuján,
mikor a gyermek szeme
mohón keresi
a távoli határokat.
Ködök, ködök
s az őszi nap
mint ezüst tükörön
önfényét veri.
titokzatos mélységűek
feküdtek a hegyek, völgyek,
a kopár ősz kapuján,
mikor a gyermek szeme
mohón keresi
a távoli határokat.
Ködök, ködök
s az őszi nap
mint ezüst tükörön
önfényét veri.
De szavak, szavak,
édes ízű szók csendülnek az ajkakon,
vídáman, mint gyermekjátékszerek
gömbölyün, mint aranykavicsok,
guruló kacagással
mint tündérek szent susurlása…
édes ízű szók csendülnek az ajkakon,
vídáman, mint gyermekjátékszerek
gömbölyün, mint aranykavicsok,
guruló kacagással
mint tündérek szent susurlása…
S a vándor, aki evez a bánat tengerén,
a vándor, aki száll a garaboncás köpenyén,
szívén ütést,
lelkén örömet,
életén boldog fordulást érez:
búsító ködök mélyén édes fényt talál.
a vándor, aki száll a garaboncás köpenyén,
szívén ütést,
lelkén örömet,
életén boldog fordulást érez:
búsító ködök mélyén édes fényt talál.
Hogy a köd mélyén ember és ember
egymás kezét,
egymás szívét keresi,
mint eltévelyedett gyerekek
az élet vad vásárjában
és óh, csoda:
egymást nem értők,
együtt mennek tovább,
bokrok s bozótok,
farkasok és kigyók
szigoru telében…
egymást meglelik…
egymás kezét,
egymás szívét keresi,
mint eltévelyedett gyerekek
az élet vad vásárjában
és óh, csoda:
egymást nem értők,
együtt mennek tovább,
bokrok s bozótok,
farkasok és kigyók
szigoru telében…
egymást meglelik…
Hegyek!
ködökbe borult égi tavak,
szigetek a dobogó föld
és a lobogó ég ölén:
mily áhítattal csókolom
rögötök.
ködökbe borult égi tavak,
szigetek a dobogó föld
és a lobogó ég ölén:
mily áhítattal csókolom
rögötök.
Óh, szűnjön meg a magába maradt
árva lelkek félelme s bánata,
s csattanjon ki az Akaraterő,
s ezernyi ezer életcsirát
istápoljon fel a Tavasz napjaira!
árva lelkek félelme s bánata,
s csattanjon ki az Akaraterő,
s ezernyi ezer életcsirát
istápoljon fel a Tavasz napjaira!
Mert nem a sírás s nem a könnytörlés,
hanem a termő Élet
– az Emberé.
hanem a termő Élet
– az Emberé.
Ködök, ködök! nyeljétek el a
megalázó kolduskodás,
vigadozó könnyelműség
rothadásos lidérceit.
Bátorság, bátorság, bátorság jövel!
megalázó kolduskodás,
vigadozó könnyelműség
rothadásos lidérceit.
Bátorság, bátorság, bátorság jövel!
Jöjjön az Értés, jöjjön a Jóság,
jöjjön a Szerelem:
a Jövő uttörője.
jöjjön a Szerelem:
a Jövő uttörője.
A szent uté,
amelyen vígan dübörög
az élet szekere:
előtte a Munka,
fölötte az Áldás
s vídáman dalol a bakon a víg legény
ismerős dalokat
szegény…
amelyen vígan dübörög
az élet szekere:
előtte a Munka,
fölötte az Áldás
s vídáman dalol a bakon a víg legény
ismerős dalokat
szegény…
Legyen áldott
a köd
s legyen boldog és ragyogó
tavaszod:
Erdély!…
a köd
s legyen boldog és ragyogó
tavaszod:
Erdély!…
