Olvasás számára lopott félóráimban csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam a francia köztársaság volt pétervári nagykövetének, Maurice Paléologuenak, «A Cár Országa a Nagy Háborúban» cimű s megrendítően érdekes emlékiratait, miket nálunk a Genius adott ki nemrég jó magyar fordításban. Legközelebb beszámolok a munkáról, – addig is ideírom négy passzusát, melyek az utóbbi napokban kiderült dolgokkal együtt kölcsönösen rávilágítanak egymásra.
1915 január 1. – Szaszónov, Buchanan és én barátságosan beszélgetünk a kilátásokról, melyeket az 1915-ik év nyit meg együttmüködésünk számára… Hangsúlyozom, hogy fejtegetéseim egészen magánjellegüek és folytatom…: «magunk közt szólván, miniszter úr (ezt Szaszónovnak mondja): ha a bécsi kormány beleegyezik, hogy átengedi Önöknek Galiciát, Szerbiának pedig átengedi Bosznia-Hercegovinát, nem tartaná ezt ön elegendő eredménynek arra, hogy különbékét kössön Ausztria-Magyarországgal?»
Szaszónov az ajkát biggyeszti és szárazon felel:
– Hát Csehország? Hát Horvátország? Ön meghagyná őket a mostani uralom alatt?… Ez lehetetlen.
– Csak mint magánember beszélek Önnel, – engedje tehát megjegyeznem, hogy abban az irtózatos megpróbáltatásban, mely Franciaországra nehezedik, a cseh és jugoszláv problémát másodrendűnek tartom…
1915 március 28. – … Hogyan és miféle eltévelyedés következtében nem akarják megérteni Párisban, hogy milyen óriási érdekünk a Habsburgok kiszakítása a germán koalicióból?…
1915 március 31. – Szárazon ezzel vágok vissza: «Mi azért fogtunk fegyvert, hogy megmentsük Szerbiát, mert Szerbia összeomlása megerősítette volna a germán hatalmak vezérszerepét, de nem azért harcolunk, hogy megvalósítsuk a szlávizmus agyrémeit…»
1916 május 16. – … micsoda agyrém azt hinni, hogy a legközelebbi béke örökös lesz! Inkább: úgy képzelem, hogy a világ az erőszakosságok korszakába lép és mi ez idő szerint új háborúk csiráit ültetgetjük…
Nem mondhatni, hogy a jószemű ember ne látott volna a jövőbe.