FÜST MILÁN: HABOK A KÖD ALATT
FÜST MILÁN: HABOK A KÖD ALATT
A folyón… uszályhajók süllyedtek el a héten
Senki se tudja merre, senki se sejti, mikép, –
Kiváltak a ködből s eltüntek benne nyomtalan!
Senki se tudja merre, senki se sejti, mikép, –
Kiváltak a ködből s eltüntek benne nyomtalan!
Csak orruk látszott ki a köd alól, míg elhaladtak, s hogy ki vontatta őket?
Senki se tudja. – Egyiken a kapitány reggelizett,
Másikon a matróz vödörrel vizet mert a folyóból.
A láncról kotyogó csöppek hullottak alá,
S hogy a lánc maga is csörgött, – így állítják a tanuk.
S hogy a víztükör sárgán s alattomosan világolt a köd alatt.
Senki se tudja. – Egyiken a kapitány reggelizett,
Másikon a matróz vödörrel vizet mert a folyóból.
A láncról kotyogó csöppek hullottak alá,
S hogy a lánc maga is csörgött, – így állítják a tanuk.
S hogy a víztükör sárgán s alattomosan világolt a köd alatt.
Ám, – odébb már füstölgött a folyó is s elzárta a többi világot
S csak e részlet sűrű világa állt helyt az egészért s mikéntjeiért…
No lám! – Mily valószínű mindez!
S csak e részlet sűrű világa állt helyt az egészért s mikéntjeiért…
No lám! – Mily valószínű mindez!
S mégis, állítani merem, hogy mind e tanuk hazudnak. – Félálom
Játszadoz érzékeikkel. S be akarják csempészni közénk, való-igaz emberek közzé,
Kiknek husunk van, amelyet tépni lehet,
Vértelen fél-álmaikat.
Azt szeretnék e gazok, hogy fél-álom és sárga derengés közt
Úgy fusson el életünk is, mint a habok a köd alatt
S nyoma se maradjon.
Játszadoz érzékeikkel. S be akarják csempészni közénk, való-igaz emberek közzé,
Kiknek husunk van, amelyet tépni lehet,
Vértelen fél-álmaikat.
Azt szeretnék e gazok, hogy fél-álom és sárga derengés közt
Úgy fusson el életünk is, mint a habok a köd alatt
S nyoma se maradjon.
Ott álltak ők hegyes csónakokon s figyelték a folyót, – ismerem őket!
Fél-élet nékik e lét s teljes valóságát tagadásba veszik!
Mit akarunk a halásztól, ki fenhéjázón játszva a halállal
Hányszor életét adja reményért… mi néki az igazság?
Játékból nyeri létét s azt játszva veszíti is el!
Fél-élet nékik e lét s teljes valóságát tagadásba veszik!
Mit akarunk a halásztól, ki fenhéjázón játszva a halállal
Hányszor életét adja reményért… mi néki az igazság?
Játékból nyeri létét s azt játszva veszíti is el!
Ezek ama fickók, kik szemébe röhögnek az anyónak,
Mialatt az nyájasan lepényt s pecsenyét árul a reggelihez…
S nem gondolnak az édesanyára! De mint a vérszomjas király, ki egyben zsugori,
Kőbakokon ülvén, felszedik a morzsát is durva kezökkel
Nehogy elvesszen az élet egy drága porszeme is…
S magát a létet viszont kutyába se veszik!!!
Mialatt az nyájasan lepényt s pecsenyét árul a reggelihez…
S nem gondolnak az édesanyára! De mint a vérszomjas király, ki egyben zsugori,
Kőbakokon ülvén, felszedik a morzsát is durva kezökkel
Nehogy elvesszen az élet egy drága porszeme is…
S magát a létet viszont kutyába se veszik!!!
No nem, ne legyünk mi olyanok, mint ők! Legyünk béketűrők, ahogy eddig!
Óvakodjunk a tébolytól…
Zárjuk be az ajtókat…
S ne kiáltsunk az után, ami nincs!
De békességgel s a gabonának dicsérete közben
Végezzük földi futásunk…
Óvakodjunk a tébolytól…
Zárjuk be az ajtókat…
S ne kiáltsunk az után, ami nincs!
De békességgel s a gabonának dicsérete közben
Végezzük földi futásunk…
E hajók sose léteztek Uraim…
