Rabinovszky Márius: A BENCZÚR TÁRSASÁG KIÁLLÍTÁSA • a Nemzeti Szalónban
Rabinovszky Márius: A BENCZÚR TÁRSASÁG KIÁLLÍTÁSA •
a Nemzeti Szalónban
a Nemzeti Szalónban
Egy irány új volta sub specie aeternitatis még nem érték; de érték olyan korban, amikor nincs régi irány, melyet tovafejleszteni lehetne, mert a régi utak lehetőségei utolsó lépésig ki lettek aknázva. Ragaszkodni a régihez ilyenkor – ismét sub specie aeternitatis – gyümölcsözetlen; de elismerésreméltó, ha a régihez való ragaszkodás tényleges értékekhez ragaszkodik. Dudits Andor a katalógus előszavában azt írja, hogy a Benczúr-Társaság rendet akar teremteni a művészet mai káoszában. Ez a «programm» mosolyra készteti azt, aki korában és korával él. A Benczúr-Társaság legújabb kiállításának sajátos értéke t. i. az, hogy a kiállítók jobbik része, kitérve minden rendcsinálási kísérlet elől, egyszerűen szolid, becsületes munkát ad, sohasem kívánkozván túl az igazi középszerűség tiszteletet parancsoló nivóján.
A gáton csak Frank Frigyes üt rést, aki Párisból egészen divatos modort hozott magával. Tésztásan festett tájain feketésbarnákat, földes vöröseket helyez közvetlenül a tiszta szinek, a ragyogó kékek és sárgák mellé. Az impresszionisztikus formabontásba beleékel egy-egy élesen határolt darabot, és például utcaképein a reklámtáblák szövegét pontosan kiírja. Ez a látszólag külsőséges mozzanat híven tükrözi a párisi divatot, mely régi sötét tónusba fogott festőiséget – új realisztikus hangsúlyokkal élénkít. – Az idősebbek között Tolnay Ákos változtatott modort, aki szinte biedermeyer-ízű képeket fest modernebb előadásban. Kunwald Cézár tehetségének, úgy látszik, a csendes portrétanulmány felel meg a legjobban. «Kékruhás nő»-je finom, hangulatos munka, mely előtt mintául Corot lebegett. Déry Béla ismert becsületes modorában ismét egy-két igen kellemes festői szépségeket rejtő képet állít ki. A Bajorországban élő Kálmán Péter munkái között a kis méretüek folytatják szerencsésen a müncheni hagyományt. – Katona Nándor hegyvidéki tájai érdekesen egyesítenek nagystilű elképzelést miniatúrszerű kivitellel. Ahogyan egy-egy monumentális motívumot megláttat, abban nagystilűség van; ahogyan részletezve apróz, abban az intim táj szemlélete nyilvánul meg. Egyébként Katona finomság és árnyalatkultusza inkább a grafikusé, mint a festőé.
A fiatalok között Áldor János László a legöregebb. Sötét tónusfestészete sikerülten «öreg.» Gy. Sándor József ismert templom-képein kivül egypár tájat is kiállít, köztük egy gazdagon árnyalt hó-impressziót. Udvary Pál kiindulópontja körülbelül a Courbet-stílus. Egyes képeibe romantikus elevenséget visz s ezt már-már expresszionista pátosszá hevíti. («Vándorcirkusz»). Kevésbé sikerült a Ripl-Rónai portréja. Csánky Dénes ujabban Rudnay uj tájstilusához közeledik. Összefoglalásra törekszik, az árnyalatszépségek helyett sommás plaszticitást keres. – A szobrászmunkák közül szivesen emeljük ki Berán Lajos plakettjeit.
Míg tehát a Benczur-Társaság kiállítása távol van attól, hogy «a művészet mai káosszában rendet teremtsen», úgy a szigorubb válogatásnak itt megnyilvánuló tendenciája alkalmas volna arra, hogy a műcsarnoki tárlatok és részben a Nemzeti Szalonbeli csoportkiállitások kritikátlansági káoszába a lelkiismeretesebb zsürizés rendjét vigye.
