A NYUGAT NOVELLA-PÁLYÁZATA
A bírálók – Gellért Oszkár, Kosztolányi Dezső, Osvát Ernő – nagyon sok méltányolható munkát találtak a pályázatra küldött 378 kézirat között. De a válogatás eredményeképen végül is tíz olyan novella maradt előttük, melyeket díjra érdemesnek tartottak. Ezek közül kettőnek (Róma, Égi erők) a díjazásáról, minthogy közlésük olyan akadályokba ütköznék, melyeket nincs módjukban elhárítani, kénytelenek lemondani. A megmaradó nyolcat díjazni kívánják. Igaz, hogy csak öt díj volt kitűzve, de minthogy annál, hogy a kétségtelen értékkülönbségekről való véleményüket a díjak nagyságával ne éreztessék, – nagyobb méltánytalanságnak tartanák, ha a nyolc arra érdemes munka közül hármat mellőzniök kellene – kísérletük, hogy továbbválogassanak, épezért nem is vezethetett eredményre –: a bírálók végül is úgy döntöttek, hogy a rendelkezésre álló díjak összegét a nyolc munka között egyenlően osztják meg, tehát nyolc 100 pengős díjat adnak ki.
A díjazott munkák címe: írója:
A fogadósné Molnár József, Sopron
Élet a porban M. Pogány Béla, Páris
A hóember Aszlányi Károly, Budapest
Rongyos ifjúság Szenes Piroska, Budapest
Stella Mohácsi Jenő, Budapest
A harmónium Pap Károly, Budapest
Róka Nagy Jani Kövesi Elek, Budapest
Az inas Szunyogh Imre, Debrecen
A Róma című munka írója Kőrös Andor, Budapest.
Az Égi erők című munka írója Szitnyai Zoltán, Győr.