Harsányi Zsolt: BINÉT MENYHÉRT VERSFORDÍTÁSAI
Harsányi Zsolt: BINÉT MENYHÉRT VERSFORDÍTÁSAI
A vidék-lenéző pesti cenzura felületes. Pesti fölényünket gyakran figyelmezteti egy-egy munka, például egy pár műfordítás most előttem fekvő kötete, hogy élnek itt-ott vidéken finom és kitünő literary gentlemanek, akik az irodalom felsőházába tartoznak. Ilyen csiszolt és választékos szellem Binét Menyhért. A pesti irodalmi közéletből teljesen hiányzik, de ha Sárospatakon egyszer-egyszer megszólal, az idehallatszik az íróasztalunkig.
Műfordításai most megjelent kötetének tizenöt Verhaeren-vers áll az élén, köztük a híres “Le vent” jó fordítása. Ezeket Baudelaire, Verlaine, Jammes, Samain és más franciák néhány verse követi, majd a fordító passzionátus érdeklődése Lilienéron és Mőrike útján visszatekint Heinéhez, sőt mint a Kazinczy-hagyományú sárospataki iskola neveltjéhez illik, két Horatius-ódával is megpótolja ezt az igen szimpatikus kötetet.
Hogy munkájának ízéről fogalmat adjak, idézem, hogy Horatius huszonharmadik ódájának ezt a végső strófáját: “Immunis aram si tetigit manus, non sumptuosa blandior hostia, mollibit aversos penates farre pio, saliente mica” – így adja vissza: “Ha oltárukhoz tiszta szíved viszed, elvérző, hörgő áldozatod minek? Pár sószem, egy marék liszt époly kedves az isteneid szemében.” Itt ugyan magától kinálkozik egy természetesebb megoldás: “Pár sószem, egy marék liszt épúgy enyhíti isteneid haragját”, – mert ebben a “mollibit aversos” pontosan benn volna, de végtére is a műfordítás gyakran szerencse dolga: meglátja-e az ember a véletlenül ötlő lehetőséget. Egyébként a fordítások jók és szépek, az egész kötet tehetséges és bátor munka, a fordító önérzetes, mégis mindig szerény költő. Meleg köszöntés jár neki.
