Péterfi István: MOZART-OPERA • a Zeneművészeti Főiskolán

Teljes szövegű keresés

Péterfi István: MOZART-OPERA
a Zeneművészeti Főiskolán
A Zeneakadémia operai tanfolyamának növendékei vizsgaelőadásának szánták a Cosi fan tutte (Így tesznek mindannyian) reprizét, de az iskolai bemutatás olyan színvonalat ért el, olyan lelkes fogadtatásban részesült, hogy nemcsak pedagógiai, de általános művészi nézőpontból is érdemes foglalkozni a tanulóknak ezzel az operaelőadásával.
A kérdés pedagógiai oldalát illetően csak arra térünk ki, hogy általánosságban nem tudjuk helyeselni, ha zeneiskoláink (a főiskolát is beleértve) olyan feladatokra vállalkoznak, melyek kívül esnek a tanítás, a vizsga, helyesebben a nyilvános bemutatkozás keretein. A nagyobbszabású művészi tervek kivitele többnyire egyoldalúan veszi igénybe a növendékeket és hónapokig megzavarja a tanítás rendjét. A kirakatnak is megvan a maga fontossága, de ahol elsősorban ennek dolgoznak, ott rendesen gyenge portékát árulnak. Akármennyire is örvendjünk, hogy olyan művekkel ismerkedünk meg, melyeket nálunk eddig nem adtak szinházban, vagy koncerten, a zenetanítás és művészképzés komoly célkitűzéseit, kipróbált módszereit semmilyen más tekintetnek nem szabad alárendelni. Szól ez a megjegyzés főként a Nemzeti Zenede gyakorlatára, de a főiskola mostani rendkívüli munkával előkészített előadására is annyiban, hogy azt csak egészen kivételes esetnek szeretnénk tekinteni.
A zeneoktatásra vonatkozó kritikán kívül azonban őszinte, meleg elismeréssel kell írni a kiváló, sőt a Zeneakadémia magas nívójához mérve is meglepő művészi eredményről, melyet a Mozart-opera stílusos, brilliáns előadása jelent. A Cosi fan tutte partitúrája Mozart örökbecsű opusa, muzsikájában a költői ihlet, a derű, az invenció ugyanolyan friss, gazdag, mint a «Szöktetés»-ben és csak Da Ponte szövegének szokták rovására írni, hogy igen kevés dalszinház repertoirján foglal ma már helyet. A Lányi Viktor új, mesteri fordításában azonban mi nem éreztük egészen igazságosnak a zenetörténetíróknak ezt a szigorú ítéletét.
Az előadás a Zeneakadémia nagytermében folyt le, a pódiumra néhány stilizált díszletet helyeztek, a zenekart a nézőtér padsoraiba tették. A karmesteri pálca Unger Ernő kezében volt és ez a kitünő tehetségű fiatal dirigens valóban vezére az egész előadásnak. A mintaszerű betanítás dicsősége az iskolának. A rendezői feladatot az adott körülmények között ügyesen oldotta meg Rékai András. Az énekes növendékek közül Stamf Annát, Szabó Lujzát, Fekete Pált és Welser Tibort emeljük ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem