Fenyő László: ÁRVA KALÁSZOK • Bakó József versei
Fenyő László: ÁRVA KALÁSZOK •
Bakó József versei
Bakó József versei
«Ezeket a verseket egy fiatal, hat elemit végzett cipészlegény írta.»
Meglepően tehetséges versek. És nemcsak a tehetség nyers erőbeli ténye, de formáinak komoly pallérozottsága is szembeötlő. És ez a pallérozottság nem amolyan, fiatal költőknél mindig veszélyes, behízelgő «technika». Bakó József sokkal is komolyabban fogja fel a hivatását, semhogy önmagáért való izomfitogtatásokat megengedne magának. Dologbeli készségét ösztönös mértéktartás fegyelmezi. Ilyen magvas, egészségesen konstruált strófái vannak:
Nagyszombaton
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Komoran gördül gránitköveken
Egy acéllőcsű szomorú szekér.
Rajta bárányok függnek véresen.
Szemük halott, de Krisztusról beszél.
Sötét sorsukkal úgy sziven vertek
Ezek a szétbárdolt állat-szentek.
Komoran gördül gránitköveken
Egy acéllőcsű szomorú szekér.
Rajta bárányok függnek véresen.
Szemük halott, de Krisztusról beszél.
Sötét sorsukkal úgy sziven vertek
Ezek a szétbárdolt állat-szentek.
Ebben a hat sorban semmi légbőlkapott állírikusság nincsen. Minden realisztikus benne. A szekér gránitköveken gördül és acéllőcse van, a bárányok szétbárdolva függnek rajt – de a realisztikus elem itt nem egymásra halmozott színszerűségével hat – e strófa egyszerű varázsa, hogy szervesen nőtt, mint a beszédhang.Ez a realisztikus érzéke nem hagyja cserben legelragadottabb pillanataiban sem; a falusi tejen nevelt optimista parasztfi szólal meg ezekben a sorokban:
Vérem olyan mint esküvős napon
Lobogó kedvű parádés menet.
Táncol, énekel, kurjant is mellé,
Mindenkit tegez s mindenre nevet.
Lobogó kedvű parádés menet.
Táncol, énekel, kurjant is mellé,
Mindenkit tegez s mindenre nevet.
Ady a magyarság ostora volt, Bakó ezzel szemben «a magyarság ostorosa», maga is a népből eredt «pörgekalapos, egyszerű fajta». Szerencsére, verseiben kevés a pörgekalapos népiesség, ezek hiányáért viszont olyan érzéklésekkel kárpótol, amelyek egy neuraszténiás nagyvárosi költőnek is «becsületére válnának»:
Mint kékzubbonyos, rendőrszemű árny
Áll felettem sok zordon éjszaka
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Ekkor töltenek lehalkúlt lángú
Bizalmamba nyers próféta-hitet
– – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ekkor mosdatják ájult szivemet,
Ki a fájásból halálost ivott.
Áll felettem sok zordon éjszaka
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Ekkor töltenek lehalkúlt lángú
Bizalmamba nyers próféta-hitet
– – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ekkor mosdatják ájult szivemet,
Ki a fájásból halálost ivott.
A «templomban» az orgona-húzó fiucska lelke
Oly részén jár a ismeretlennek,
Ahol a zenék nem is zengnek,
Csak elsimulnak, mint fáradt erdők
És magukkal viszik az epedőt
Istenhez.
Ahol a zenék nem is zengnek,
Csak elsimulnak, mint fáradt erdők
És magukkal viszik az epedőt
Istenhez.
De röghözkötött képzelete irracionális sejtelmességekre is képes, szép példa erre a verlainesen intonált «Őszi kép»:
Selyem-sírón hull az eső
– – – – – – – – – – – – –
Szélcibálta fészkeikbe
A madárdal kiterítve.
S az ősz mint pap fehér ingbe
Búcsúztatja, fehér ingbe.
– – – – – – – – – – – – –
Szélcibálta fészkeikbe
A madárdal kiterítve.
S az ősz mint pap fehér ingbe
Búcsúztatja, fehér ingbe.
Nem egy verset idézhetnénk még: az üde szimbolizmusú «Szemetes», «Várady-tárna», «Gyónás», «Sopron», mind, teljes és kitünő darabok.
A kezdőt jóformán csak egy-két naiv magabízás («e pór rejteknek merészálmú trubadurja») és hazafias versei árulják el. A prófétai gesztusok, a váteszség mint költői magatartás, Ady halálával – érthetőleg – hitelüket vesztették.
A legnagyobb dícséret, amit Bakóról elmondhatunk, hogy fajtájához szóló, magyarságát fennen-valló dörgedelmei ha nem is ráznak meg, nem is válnak nevetségessé, mert ha ő a «gőgös Budapestről», vagy «fertőző, céda dalok» ízéről beszél: e gyanusan ismerős frázisok mögött is meg lehet látni a kilengésekre kész, de mindig és mindenben keresetlenül őszinte lelket.
