FRISS ENDRE: VÁNDORKÓRÓ
FRISS ENDRE: VÁNDORKÓRÓ
Reggelre végtelen
opálköd szállott a hóra.
Hova tüntél italunk: levegő?
Fekete fáklyák dülöngéltek a ködben:
kifosztott emberek.
opálköd szállott a hóra.
Hova tüntél italunk: levegő?
Fekete fáklyák dülöngéltek a ködben:
kifosztott emberek.
Én láttam egy vöröslő rézkorongot:
ferdén gurult a köd fölött.
Én láttam őt és felvidultam.
S mentem vigan a szomoru ködben
És ellestem: a selma köd,
mint nyit utat és oszlik szerte:
egy-egy bájos lányarc körül!
ferdén gurult a köd fölött.
Én láttam őt és felvidultam.
S mentem vigan a szomoru ködben
És ellestem: a selma köd,
mint nyit utat és oszlik szerte:
egy-egy bájos lányarc körül!
Mosolyogtam, mentem tovább.
Nyári dalokat dudorásztam.
Köpenyem lebbent, mégse fáztam.
Messze volt tőlem a tél, a köd!
Én már ott ültem, forró sugárban.
Érésre vártam, bozót, kerek gyom.
És most csak alszom s álmodom itt.
Ha felébredek, elindulok.
Szél keze nógat a szántók fölött.
Nyári dalokat dudorásztam.
Köpenyem lebbent, mégse fáztam.
Messze volt tőlem a tél, a köd!
Én már ott ültem, forró sugárban.
Érésre vártam, bozót, kerek gyom.
És most csak alszom s álmodom itt.
Ha felébredek, elindulok.
Szél keze nógat a szántók fölött.
Barangoló!...
Dalolva hullnak belőlem a magvak.
S a tél nekem egy régi emlék:
gyöngyhavon lépdelő fekete varjak...
gyöngyhavon lépdelő fekete varjak...
