GELLÉRT OSZKÁR: EGYÜGYŰ KÖZÖSSÉG
S mint ahogyan elmetszi a lábat a vonat,
Tőben levágott egy virágos muskátlit.
Tavaszi alkonyat volt, vérengző alkonyat.
Neked könnyek futották el panaszos szemed.
Aztán: Ha megfoganna, s gyökeret verne ujra!
Megamputálnád! s hoztál nehány buzaszemet.
Rebbenni láttuk: ájult beteg, ki ujra élt.
Először úgy érezte, hogy szörnyű álom volt csak,
De nyilallott a seb s jaj, ő ujra elalélt.
Huros madár dalolta vig-ájtatos dalát.
S te ablakom redőnyét felhúztad: aggodalmas
Szemed szegény virágon kis gyógyulást ha lát.
A hajnali miséző. A drága megijedt,
Beh kár volt megzavarni, mondtad, hisz a rigócskánk
Imádkozott a néma, beteg virág helyett.