Kürti Pál: TÁNC • Szentpál Olga és Rabinovszky Márius könyve
Kürti Pál: TÁNC •
Szentpál Olga és Rabinovszky Márius könyve
Szentpál Olga és Rabinovszky Márius könyve
Maurice Barrčs morbid életérzése szerint örökkévaló csak a pillanat és az, ami elmúlik benne. Örökkévaló egy lepergő szép mozdulat, örökkévaló például: a tánc. Ez a sajátságos és a századvég életérzését frappánsan kifejező szemlélet, zárt pervezításával, illuzóriussá tesz mindent, ami rögzítés és a transzcendens értékelés körébe von mindent, ami tovasuhanó. Egy forró tangó-lépés a parketten több, mint az Úrvacsora, amely a Santa Maria delle Grazie repedező falával vív küzdelmet a halhatatlanságért...
Ez a szemlélet következetes és önműködő logikájában támadhatatlan. De furcsa és a mi időnk művészet-szemlélő dilettantizmusát jellemző a ma táncdühéből származó harc, amely a művészi táncnak a többi művészettel való egyenjogúsításáért vív. Van dráma és regény, kép és szobor, van szonáta és van: tánc!...
*
Szentpál Olga könyvének definiciója szerint van: mozgásművészet. Ehhez a meghatározáshoz csupa negatívum útján jut el. Szépen meghúzza a határvonalat szalóntánc és mozgásművészet, görl-kultúra és mozgásművészet, revűtánc és mozgásművészet, Dalcroze-rendszer és mozgásművészet között. Meghatározza, hogy a mozgásművészetnek térben való megjelenéséhez idegen: zenei, képzőművészeti, színművészeti elemek szükségesek. Végül arra az eredményre jut, hogy ma még nem lehet megmondani, mi a mozgásművészetnek az a végső, tovább nem analizálható magva, amely minden mástól különbözővé és önálló, autonóm művészetté avatja.
*
Könyvének legkülömb része a metodikai rész. Itt a csalhatatlan pedagógus beszél az olvasóhoz. Disztinkciói, osztályozásai, felállításai kifogástalanul szemléletesek és magátólértetődők. A könyvnek ebből a szárazabbik feléből érezzük ki legjobban, hogy olyasvalami vajúdik előttünk, ami egy szép napon kultúránknak eleven alkatelemévé lehet.
*
Csak lehet. Ma még nem érezhetjük tánckultuszunkkal szemben azt a fogalmi meghatározást nélkülözni tudó spontán örömöt, amit a görög ember érzett a maga táncánál: életérzésének természetes kifejezőmódját köszöntvén benne. Egy zűrös kor erotikus kapkodásának disszonáns foszlányai úszkálnak ma még tánckultuszunkban és a táncapostolok szép törekvéseit polgári szalónok beteges parfőmje lengi körül.
