6.
6.
Észak egyik legnagyobb kiadója pályázatot írt ki nemrég; ez az alkalom újabb művészeti térhódításra csábította Andreas Hauklandot – a széles alapú, mozgalmas és képdús történeti regény felé. Érthető szándék volt ez, hisz a költő már régebben tervezett egy regényt Nagy Péterről. Bárcsak kidolgozná ezt az egészen nekivaló tárgyat s lerajzolná a gigantikus ács-cárt!
De egyelőre más motívumot választott a költő. Haukland vállalkozásának eredménye egy gyönyörű képsorozat: «A végzet fonala.» E könyv az ókor hétköznapi életét tárja ki friss erővel. Itt megint elemében volt Haukland. Sehol semmi aktapor; csupa élet minden és mégis merőben mult. Aztán tovább terjedt e széles gondolatvillózás, a vikingek szilaj és forgatagos korára.
Az a történeti-irodalmi sorozat, amely «Orm fiai»-val kezdődik különben s «A végzet fonala» fejezeteiben koronázódik meg végképp, méltón teljesül ki «Az ifjú Helge», «A vikingút», valamint a «Fortély és kard» lapjain. E régi és tősgyökeres parasztkultúrával átitatott korszak egy sereg komor, mély és erőteljes szinezésű kép festésére ösztönözte Hauklandot. Ezek a képek ráillenek a ma parasztéletére is – legalább részben; viszont maradék nélkül jellemzik az akkori alakokat és szokásokat. Egy ünnepi disznótor, egy erdőirtás, egy egésznapos mezei munka, egy vidáman-duhaj birkózás, egy lángtengerbe vesző tanya – csupa maiság, csak a mult tisztább és bensőségesebb. Akkor még jámborul összefogott a hit és a remény s több ősi vágy élt a szerelem, az erőszak, a gyilkosság, a gyujtogatás és a vérontás jelenségeiben is, mint manapság. Ma minden hozzálapul áldottan-roskadt társadalmi szabályainkhoz, – de a multból átmentett ösztöneink fölágaskodnak bennünk s fényt gyújtanak ki szemünkben az ősi dolgok olvastán.
Remélhetőleg egész sor hasonló tárgyú, gazdag és derűs regényt ír még Andreas Haukland. Mindig lesznek olvasói, bőven.
