I.
I.
Ott áll a Mester a tábla előtt, magasan az apróka padok felett, ahol – évente változó madársereg – gyérszámú tanítványai kuporognak, s krétával az ujjai közt a szokrateszi tant magyarázza. Szokratesz tanítványa, mai Platon, mindennap ujraéleszti a vitát az Emberi Lélekről, meghajtva magas homlokát, amely, gondolkodás közben, mintegy a tárgyra látszik támaszkodni s egész megfeszült termetével az örök ismeretszomj példájaként. Évek óta tanítja és teremti újra a filozófiát, a Lycée Henri IV. antik hajlékának legmagasabb osztályában, a szűk falak és a vasrácsos ablakok közt, ahonnan a Pantheon zömök és lelkesítő ívére látni, a «Tour Clovis» lábánál, amelynek égbetörő lendülete mindennap a magasságok felé vonzza száz meg száz gyerekifjú tekintetét.
Ilyennek láttam Alaint egy reggel, 1917 novemberében, amikor a háború visszaadta a Filozófiának; lövéstől sántító lába megtörni látszott teste egyensúlyát, de csak hogy még inkább éreztesse szelleme teljes harmóniáját; szürkülő haja, merész álla, félig lehúnyt, súlyos szemehéja s puha nemezkalapjának arcára boruló karimája legendás varázslók s isteni vándorok tömör és félszemű árnyékképét idézte fel a képzeletben. Alain képe a lelkemben északi mítoszokkal társult; s elragadó beszédmódja még inkább megerősítette ezt az eszmetársulást.
Emlékszem egyik első órájára. Egy reggel, köpenyben, kalappal a fején, gondolatokba mélyedve lépett be a terembe s egyenesen a táblához ment, amelyre biztos vonásokkal egy repülőgépet rajzolt, szárnyaival, testével, leszállókészülékével, odaírta alája Guynemer-nek akkoriban olyan sokat jelentős nevét, majd az egyenlőségi jelet s hozzáfűzte: a tett embere. Aztán, felénk fordulva s mintegy odakiáltva: Guynemer = a tett emberével, halkabb hangon magyarázni kezdte, miben állt Guynemer tevékenysége, mint vizsgálta meg részenkint motorja és készüléke minden egyes darabját, mielőtt támadásra szállt volna fel s mint zárta ki a véletlent ezzel a szigorú ellenőrzéssel. E tekintetben úgy járt el, mint a cselekvő emberhez illik, aki nem hanyagol el egyetlen tárgyi körülményt sem s aki semmibe bele nem kezd, amíg ki nem tanulta előbb kezdeményezése föltételeit. Nem így az a fatalista, aki minden bizalmát nem a dolgok ismeretébe, hanem a sorsba, vagy a csodába veti. A gondolkodó, a bölcs ember, a dolgok ismerete szerint cselekszik. Az igazi filozófus egyenesen a dolgokhoz fordul s nem «egyeztet», nem simít el semmit emberi hízelgésből vagy mesterkedésből. S így végződött a Guynemer gépjével kezdett lecke mindennemű filozófiának, Alain filozófiájának meghatározásával. S mindennap újrakezdte ezt a leckét, amely, kiindulva a tényből, a gondolatig emelkedett, a szándékos, erejétől tudattal bíró gondolatig, amelyet semmi el nem térít az igaz okok kutatásában, amely a szellemet elsősorban a tévedéstől iparkodik megszabadítani s amely minden egyes nap erősebb s ellenállóbb igazságot formál, szemben az előző nap makacs illuzióival.
