Hacsó Erzsébet: Szólalj meg lelkem
Hacsó Erzsébet: Szólalj meg lelkem
Szólalj meg lelkem,
ne féltsd előttem titkodat,
hangod nyíló fülemben visszhangra talál.
Ejtsd ki
s ujjammal vájom a szikkadt földet,
könnyeimmel megitatom a szomjúzót,
ajkam, ha akarod, üszkösen betapad
és vérembe elültetheted
legmerészebb kivánságaidat.
Szólalj már meg lelkem,
ne ülj bennem ily hallgatag.
Emberi voltom ronccsá szakad,
nem érzi a nap sugarát,
a munka s a szerelem ízes szagát,
tikkadt testem
hamvadón csak a Te szavadat várja.
Beszélj lelkem
s én megittasultan
pórusaimba szivom hangodat
és ujjongón kiáltom:
Boldog mindenki aki élhet – – –
ne féltsd előttem titkodat,
hangod nyíló fülemben visszhangra talál.
Ejtsd ki
s ujjammal vájom a szikkadt földet,
könnyeimmel megitatom a szomjúzót,
ajkam, ha akarod, üszkösen betapad
és vérembe elültetheted
legmerészebb kivánságaidat.
Szólalj már meg lelkem,
ne ülj bennem ily hallgatag.
Emberi voltom ronccsá szakad,
nem érzi a nap sugarát,
a munka s a szerelem ízes szagát,
tikkadt testem
hamvadón csak a Te szavadat várja.
Beszélj lelkem
s én megittasultan
pórusaimba szivom hangodat
és ujjongón kiáltom:
Boldog mindenki aki élhet – – –
És szól a lélek, hidegen, tompán:
«Nyisd meg kapudat, engedj szabadon.»
«Nyisd meg kapudat, engedj szabadon.»
