ILLYÉS GYULA: DERÜS ÖREG
ILLYÉS GYULA: DERÜS ÖREG
Ah, Feoktiszt, látod, ilyen az ifjúság,
kinevetik a vén, nehéz legényt! – foguk
csillog, mint az ablak… s hogy nyílik: gyors kacaj
lármáz belőle ki, mint szemtelen cseléd.
kinevetik a vén, nehéz legényt! – foguk
csillog, mint az ablak… s hogy nyílik: gyors kacaj
lármáz belőle ki, mint szemtelen cseléd.
Korunk, igaz lejárt! de csak most kezdem én
ízlelni az aszú síkos kis csöppjeit…
dagadt lábunk tipeg… de fürge kis szemem
kerint, mint víg kutya, a friss szoknyák körül.
ízlelni az aszú síkos kis csöppjeit…
dagadt lábunk tipeg… de fürge kis szemem
kerint, mint víg kutya, a friss szoknyák körül.
Este kávét iszom s lágyan símogatom
a forró bögrét, mint rég a hölgyek tüzes
domborulatjait… és elméláz kevés
fogam a falaton, mint a szép gondolaton.
a forró bögrét, mint rég a hölgyek tüzes
domborulatjait… és elméláz kevés
fogam a falaton, mint a szép gondolaton.
Hüm… hüm… éltünk bizony. S te is, ecsém, ki most
itt ülsz s tatár szemed oly arcátlan röhög,
ki csak lapítsz, lapítsz öntelten és röhögsz,
mert vár már kedvesed, te hetyke bojsevik,
itt ülsz s tatár szemed oly arcátlan röhög,
ki csak lapítsz, lapítsz öntelten és röhögsz,
mert vár már kedvesed, te hetyke bojsevik,
megjósolom neked: öreg leszöl te is!
eljő, vagy nem a nagy megváltás: – vén leszöl!
öreg s egyre könnyebb, könnyebb! megérted e
magányos felhő szép, szelid útját te is,
eljő, vagy nem a nagy megváltás: – vén leszöl!
öreg s egyre könnyebb, könnyebb! megérted e
magányos felhő szép, szelid útját te is,
útját s – ahogy halad – finom oszlásait! –
s mely most vízként csobog: ilyen lesz lelked is –
tünődsz, mint az alkony… s csak búcsúzás után
látod e táj szíves integetéseit…
s mely most vízként csobog: ilyen lesz lelked is –
tünődsz, mint az alkony… s csak búcsúzás után
látod e táj szíves integetéseit…
