ILLYÉS GYULA: NYÁRUTÓ
ILLYÉS GYULA: NYÁRUTÓ
Ránk tör észrevétlen ujra egy ősz! nézzed
bomlik a fák kontya, zokognak a bokrok,
a beért szőllőhegy illata leömlik
a völgybe s emeli, hajtja ujra szívünk’!
bomlik a fák kontya, zokognak a bokrok,
a beért szőllőhegy illata leömlik
a völgybe s emeli, hajtja ujra szívünk’!
Töröld le kedvesem szótlan apánk fényes
homlokát s hozz széket a tornác ritkuló
vadszőlleje mögé, ülj közénk, – e csendben
miként házunk elől: lelkünkről is hullong
homlokát s hozz széket a tornác ritkuló
vadszőlleje mögé, ülj közénk, – e csendben
miként házunk elől: lelkünkről is hullong
nyílik a nyers fátyol! társaink a fényes
órák elszaladtak és talán örökre –
mint komor hódítók, fent a hegy taréjján
feltünnek a sápadt s véres őszi napok.
órák elszaladtak és talán örökre –
mint komor hódítók, fent a hegy taréjján
feltünnek a sápadt s véres őszi napok.
Akik megmaradtunk, láthatjuk most tisztult
arcunkat, a mosoly kiapadt ágyait,
mint halál után… Az erdőből felcsapó
madár sívítása nyomán vad tölcsérben
arcunkat, a mosoly kiapadt ágyait,
mint halál után… Az erdőből felcsapó
madár sívítása nyomán vad tölcsérben
megindul az ősz! már zúgnak a zord tölgyek,
hajlik a szederfa, a temetőhegyen
zörög bátyánk sírján a bádog-koszorú,
az uccai kapu sikolt s kicsapódik –
hajlik a szederfa, a temetőhegyen
zörög bátyánk sírján a bádog-koszorú,
az uccai kapu sikolt s kicsapódik –
Csereg az éles por az ablak üvegén,
hunyjad be szemedet, rejtsd mellembe arcod –
Töltsön Édesapám! Ha száll már, dalosan
sodródjon az idő-kavarta levéllel,
porral és szeméttel repülő jövendőnk!
hunyjad be szemedet, rejtsd mellembe arcod –
Töltsön Édesapám! Ha száll már, dalosan
sodródjon az idő-kavarta levéllel,
porral és szeméttel repülő jövendőnk!
