1.
1.
Nagy utakat megtehettem tegnaptól máig…
Arcom a szélnek, mellem viharnak ásva
nép fia – pór-asszony – karján a gyermek
sötét kárpitra feszített kép –
ki ne látta volna még?
Arcom a szélnek, mellem viharnak ásva
nép fia – pór-asszony – karján a gyermek
sötét kárpitra feszített kép –
ki ne látta volna még?
Nagy utakat megtehettem tegnaptól máig.
De mily visszhangtalan, roskatag szántották lábaim
a betemetett ösvényeket lelkem kapujáig
ahol már komoran lengett a kora ősz.
Mélyben ez a sorja –
fény alig ér, de a vihar lenyúl a fák tövéig.
a betemetett ösvényeket lelkem kapujáig
ahol már komoran lengett a kora ősz.
Mélyben ez a sorja –
fény alig ér, de a vihar lenyúl a fák tövéig.
Most nehéz sóhajjal megpihenek itt
és kérlek, engedd
hogy önlelkem elhagyott énekes házában
jeleket keressek
mert élő sugarak rejteznek itt hiszem
és kérlek, engedd
hogy önlelkem elhagyott énekes házában
jeleket keressek
mert élő sugarak rejteznek itt hiszem
– hogy romba nem dőlt még minden.
És engedd, hogy a lépések nyomát megkeressem
amelyekbe illesztve tétova lépteimet
idáig eljutottam. És nem lehet, hogy most itt elveszítsem
ily szédítő magányosságban
mert jól tudod, idáig legmesszebb az út és legfélelmesebb
amelyekbe illesztve tétova lépteimet
idáig eljutottam. És nem lehet, hogy most itt elveszítsem
ily szédítő magányosságban
mert jól tudod, idáig legmesszebb az út és legfélelmesebb
és ily nagy útra nem követ senkisem.
