I.
I.
Lakás, óh pesti lakás, óh téli
barlang! most egyszer rajtakapom…
Még mult telemnek titkait éli
látatlanul és hallgatagon.
Mert meg nem áll a kegyetlen naptár; –
de őrzi tavaszról a tavalyt
e zárt lakás, mint télen a kaptár
némultan őrzi a dermedt rajt.
barlang! most egyszer rajtakapom…
Még mult telemnek titkait éli
látatlanul és hallgatagon.
Mert meg nem áll a kegyetlen naptár; –
de őrzi tavaszról a tavalyt
e zárt lakás, mint télen a kaptár
némultan őrzi a dermedt rajt.
Mily furcsa az ember, balga állat,
aki nyáron alszik, télen él. –
Fölrántom a villanyt. Unt fény, áradj!
barlang, ébredj! kezdődik a Tél.
Kel, rezzen az emlék, megzavart raj!
Zsibognak a könyvek a falon.
Régi írás lepi az asztalt, jaj!
Fenyegetve csillan a telefon.
aki nyáron alszik, télen él. –
Fölrántom a villanyt. Unt fény, áradj!
barlang, ébredj! kezdődik a Tél.
Kel, rezzen az emlék, megzavart raj!
Zsibognak a könyvek a falon.
Régi írás lepi az asztalt, jaj!
Fenyegetve csillan a telefon.
Óh mint irigylem a medve boldog
téli szédületét, az ázott
föld mellén, vagy a holtak oldott
életét, vagy a kicsirázott
magvat, hogy a jó lágy sárba vetve,
téli szállásra, faltalan és
ajtótlan, az új kikeletbe
s a végtelenbe vegyülni kész!…
téli szédületét, az ázott
föld mellén, vagy a holtak oldott
életét, vagy a kicsirázott
magvat, hogy a jó lágy sárba vetve,
téli szállásra, faltalan és
ajtótlan, az új kikeletbe
s a végtelenbe vegyülni kész!…
