Török Sophie: TAVASZ • Sigrid Undset regénye – Norvégből fordította Hajdu Henrik – Athenaeum
Török Sophie: TAVASZ •
Sigrid Undset regénye – Norvégből fordította Hajdu Henrik – Athenaeum
Sigrid Undset regénye – Norvégből fordította Hajdu Henrik – Athenaeum
Ezt a kis regényt talán így lehetne jellemezni: ügyetlen remekmű. Eleinte azt hiszed, hogy érzelmes kis vasúti olvasmány, már ismert «északi» hangulatokkal, Lagerlöf Zelmától örökölt csapongó fantáziával s oly naivul romantikus hősökkel, amilyenek Jókai idejében voltak nálunk divatban. Az is rögtön kitűnik, hogy asszonymunka ez, úgy, ahogy nálunk rosszhiszeműleg értik; sicherheitstű-irodalom: ahol reped, ahol csüng, ahol szétnyilik – hevenyében összetűzzük! Alakjai vértelenül és csonttalan testtel lézengenek, logikai összefüggés, s az előre elgondolt kompozíció tökéletes hiányával ömlik a szó, kontroll és gátlás nélkül, fecsegő, pletykáló asszonyi módon. A cselekmény egyszer itt játszódik le, egyszer ott, jelen események keverednek régmult emlékekkel zavarosan és zavaróan – így bukdácsol az író sokáig s idegesíti olvasóját. De ő nem ideges és talán csak a végén derül ki, hogy munkája sok botláson át mégis egyetlen szép lendülettel megírt munka lett, a meseforrás csörgését egyszer sem akasztotta meg kétely vagy bizonytalan keresgélés. Sigrid Undset bizonyára egy percig sem gondolta, hogy ő tévedhetett s hibát hibára halmozott: innen van gyermekien naiv biztonsága, mely mitsem tud a szédület nagy veszélyeiről – s ez végül csodálatosan szuggerál. Technikai fogyatékosságai nem ijesztik, látszik, hogy erősen és türelmesen akar valamit, látszik, hogy nagyon hisz útja céljában és hogy kétely nélkül látja a célt. S így hősnője, ez az irodalmi reminiszcenciákból született képzelgő, vértelen lény, ez a sótalan, különc iskoláslány végül bűbájos eleven alakká küzdi föl magát. Igazán olyan ez, mint egy nevetségesen elrajzolt rossz kép, aminek kusza és ügyetlen vonásaira új meg új vonalat húz a türelmes festő, s az egymásra festett arcok érdektelen unalmas sora után hirtelen és váratlanul két lelkes szem ragyog fel: eleven, beszédes és megható arc néz szembe veled, hogy alig győzöd fitymáló fintorod helyébe a tehetségnek járó áhítatot felölteni.
És egyszerre gyöngyöket látsz csillogni a porban, tájakat látsz és lelkeket, amiket Undset adott, igazságokat hallasz, amikhez csak asszony érhetett el, bölcs békét érzel s már nem bánod a happy end olcsó sablónjait. Két küzködő jó ember otthonának különös szívszorító illatát érzed, a költészet közelségét érzed, s szájadban marad valami felejthetetlen kis íz a világrend nyugalmából.
A fordítás érzésem szerint talán modernebb hatásu az eredeti szövegnél, de gondos jó munka; telve költői szépséggel.
