Török Sophie: A LÉT RORRÁSA • Raoul Francé könyve. Fordította Lambrecht Kálmán – Dante
Török Sophie: A LÉT RORRÁSA •
Raoul Francé könyve. Fordította Lambrecht Kálmán – Dante
Raoul Francé könyve. Fordította Lambrecht Kálmán – Dante
A háború utáni generáció különös mohósággal vetette rá magát minden könyvre, amiből gyorsan és könnyen lehet művelődni, talán mert a tanulás éveit háborúval és kenyérjegyért való küzdelemmel töltötte. Az örökre elmulasztottat gyorsan valami könyvből pótolni, tiszteletreméltó törekvés, de a «népszerű tudományos» művek ritkán jóhiszeműek a szegény tudományszomjas ifjúsággal szemben. Legtöbbször avval a vállveregető attitüddel szólnak az olvasóhoz, ami kellemetlenül emlékeztet holmi rádiósnagyapók édes-nyúlós hangjához: «kedves gyermekeim, ti szegény butácskák, én mindenképen igyekszem annyira buta lenni, hogy valamikép megértsétek töméntelen okosságomat.»
Raoul H. Francé nem ez a fajta népszerűsítő tudós. Minden sorából öröm és büszkeség árad, hogy milyen csodálatosan szép és gazdag a világ, amit számunkra fölfedezett. Kezünknél fogva vezet lelkes jóbarátként, nem úgy, mint a havas csúcsok idegenvezetője, aki kajánul lemosolyogja a kocaturisták buzgólkodását, tudva, hogy úgysem tudják majd őt követni. De talán már maga a botanika oly szerencsés témakör, ami mindenkit érdekel és minden laikusnak is hozzáférhető. Nehéz előtanulmányok nélkül nem lehet matematikával vagy kémiával foglalkozni, de ki nem járt még gombáktól szagos erdőben? Ki nem futkosott gyermekkorában harmatos réten lepkék és virágok között? S még a legszomorúbb gangos városi ház börtönlakói közt is van-e, aki sohasem próbált virágcserépben babot vagy búzát csiráztatni? Kémia, fizika vagy matematika hideg, élettelen és gonosz tudomány a tudatlannak, de az aranyzöld csipkékkel ékes gyenge tavaszi fácska mindannyiunké, a növények misztikus élete rokonsors a miénkkel, s a forró nyári napon, ha megjön az epedett zápor, együtt lélekzünk fel ezernyi tikkadt virággal.
Számomra Francé minden könyve izgatóbb, fantasztikusabb és drámaibb élmény sok nagy regénynél. Ahogy megyek vele lápos réten, savanyú réten, száraz réten, ahogy meszet, homokot, vizet, eget megmutat nekem, és csodálkozó szemeim elé varázsolja a kosborok, mohok, útifüvek, kökörcsinek harcoló társadalmát, egy egész varázslatos világot fedez föl számomra, ahol semmi sem fölösleges és semmi sem haszontalan, még a tetvek, hernyók és élősdiek csúf nyüzsgő hada is e Teremtő által kiszabott fontos munkát végzi el a nagy Háztartásban. Olyan az egész, mint egy tündérmese, sohsem hallott szörnyekről; iszonyú életöröm és néma halálküzdelem könyve ez, melyben kegyetlenebb végzet ítél, mint amiről az emberek világtörténelme tud. Heroikus titkokat ismerünk meg, erős és gyenge örök harcát, jó és rossz harcát, s megtudjuk, miért maradhat becsületes az erős, s miért lesz gonoszul ravasz a gyenge. Meglátjuk, hogy pusztít és alkot és pusztít a létfentartás szörnyű törvénye, félelmes s mégis megnyugtató világot ismerünk meg, csodálatos harc, változás, találékonyság és egyensúly drámai világát. Végül alázatos békével nézünk saját életünkre, mely testvér minden élettel: «milyen a világ, amellyel nekünk és mindennek, ami él, meg kell békülnie.»
Külön fejezetet kellene írni e cimen: az erdő dícsérete, – s ez lehetne egyúttal a könyv címe is a bombasztikus «Lét forrása» helyett. Az erdő a teremtés végcélja, «a legmagasabb, legtökéletesebb életforma». «Itt minden komoly, még a szél is csak sóhajtva suhan tova a holt gallyak szövevényén, amelyek mintha görcsös kézzel könyörögnének kegyelemért a kemény egekhez.» «Nem csekélység a vadgesztenye 4562 levelét vagy egy fiatal juharfa 14.191 lomblevelét úgy állítani, hogy mindennap mindegyik megkapja a maga korty fényét.»
Sajnos, nem vagyok botanikus és nem értek hozzá többet, mint amire kertem hálás és boldog kis birodalma tanított, de Francé könyveinek bírálásához nem is volna elég a botanikai tudás, bizony nemzetgazdász, népboldogító és határkiszabó politikusnak is kellene lennem. S itt meg kell állapítani, hogy két egész különböző elbírálás alá esik Francé, a botanikus, a fáradhatatlan kutató gazdag tudása, kimeríthetetlen tárházával, – és Francé a bölcselkedő, aki naív, hiú és kellemetlen. A legrosszabb, hogy szépírói ambiciói vannak. Már a cím is elárulja, hogy itt nem nehézkesen botladozó száraz tudományos botanikáról lesz szó, hanem botanikáról, melynek minden mondata megannyi költői szárnyalás. Lírai ömlengései oldalakon át nem fogynak ki a lélekzetből, s minden során látszik, hogy az író milyen büszke dagályos frázisaira. «A lét forrása» – mondja, és «vágyakozásteljes pirkadásokon» – mondja. Francé is egyike azoknak az ezrivel szaladgáló megszállottaknak, akiket részeggé és vaddá tesz a saját szép szavaikból kiáradó gőz, – holott mi is az író? mi minden egyéb megható-szép mondatoknál! «A természet sehol sem egyszerű» – mondja Francé, ez igaz lehet, de az is bizonyos, hogy a jó író mindig egyszerű.
És nemcsak szépíró ez a Francé, hanem főként és elsősorban honapostol és világboldogító. Nincs az az elkoptatott üres hazafias frázis, amit ő minden reális botanikai jelenséggel ne hozna szoros kapcsolatba. Hogy egy állam hány erdejét pusztította el, vagy óvta meg, ez nemcsak a talajra, éghajlatra, iparra, földművelésre, népjólétre van mély kihatással, hanem főleg a szent hazai rögből áradó erkölcsre, az unokákra, az ország határaira és a honfiúi becsületre. De mi hát ez a savak és rétegek szerint elbírált varázsos rög? S például: melyik ez Francé számára? A francia? a magyar? vagy a német? Ő, mint természettudós legjobban tudhatná, hogy a föld az egész világon szép és egyformán kegyetlen. A haza és otthon szeretete magasztos nagy érzés, több annál, semhogy ürügy lehessen lapos frázisok elmondására. Főleg: mégis csak más a szimbolikus szent rög, és más az a hullaférgektől átjárt meszes és nitrogénes sárcsomó, amiről Francé beszél.
De ezek a «mellékzöngék», ha bántják is néha az olvasót, mégsem ronthatják el az egész nagy szimfónia szépségét. Francé alaposan ismeri a Természet ezervarázsú boszorkánykonyháját, s van szíve hozzá, hogy mindent, amit meglátott, szeretettel megmutasson.
A fordítás kifogástalan.
