Fenyő László: Felszakadt gondolatok • Szabó Béla versei

Teljes szövegű keresés

Fenyő László: Felszakadt gondolatok
Szabó Béla versei
Egy fiatal felvidéki költő, Szabó Béla verseit olvasom: minő érzékeny gyermek, szentimentalizmusba ragadó magasiratásában, anyától elszakított hontalanságában, fohásszal az ajkán: «Fogadd el a sírásomat, mint egy halk köszönetet.» Mindenre van könnye ennek a kissé talajtalan érzékenységnek, feloldódik és megenyhül a sírásban, akár egy anyja helyett símogató asszonykéz érinti, akár a lány csókolja meg, akinek – úgy érzi – sohasem lehet az, akit ő vár és akar s kiesik a könnye akkor is, ha az élet nyersebb valóságaival kell farkasszemet néznie. Ez az alighanem húszoninneni fiatalember panaszra serkentő élményei közé sorolhatja magát az Éhséget, amellyel sokszoros találkozása volt.
Akinek mindenre van könnye, sohse sír igazában – ez a régi mondás csak felnőttekre érvényes: Szabó Béla szapora síráskészsége nem tud bántóvá fajulni, mert az ő sírása az árvagyereké s könnyeiben ott rezeg távoli, vágyott közösségek sejtelme.
S mily csöndes és szerény, mondhatnók: a magaviseletében, bajai és szomorúságai között, ahogy Istennel vagy az élettel polemizál. S van benne valami naiv keresetlenség. Versének ilyen címet ad: Mikor munkát kerestem és mindenhonnan visszautasítottak.
Egyebekben rokonszenves kezdő. Nem nyügözik nagyképű verselméletek, nincsenek világnézeti pretenziói, önkéntelen lírikus-megérzéseit – ha ellentmondók is – fölébe helyezi az u. n. vers-tartalomnak.
És kezdő, mert salaktalan verset, mely teljességében visszautasítaná az elvenni-hozzáadni játékoskedvét, egyet sem írt még. Bensőséges, átizzott sorai legtöbbször prózába vesznek. De leghanyagabb prózaverseit is verssé menti egy hajszálvékony és sokszor inkább a sorok mögül verő érzelmi ér.
Ez az érzelműség legbecsesebb lírikus-tulajdonsága. Ha megtanulja, hogy ma még kissé egyhangúan kezelt kis formáit, melyeket ugyancsak egyhangú képpel, hasonlattal zár, mint lehet levetkőztetni rekvizitum-költőiségükből: közelebb jutott a Dalhoz, amelyet csak megközelíteni, kiénekelni sosem lehet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem