Illyés Gyula: Ime, férfi lettem
Illyés Gyula: Ime, férfi lettem
Csúcsra értem ime, életem tájait
Látom lent s fent szerte ragyogni köröttem,
Látom gyerekkorom arany uszályait
Uszni vizgyöngyösen dagadó ködökben,
Rácegres-pusztát száz hajló gledicsfával,
Apámat botjával s két csahos kutyával.
Látom lent s fent szerte ragyogni köröttem,
Látom gyerekkorom arany uszályait
Uszni vizgyöngyösen dagadó ködökben,
Rácegres-pusztát száz hajló gledicsfával,
Apámat botjával s két csahos kutyával.
Látom a hársfasort, melyen elindultam
A dombos világba mezétláb, dalosan,
Ezer vidámsággal mint sereg vonultam,
Tudjátok, az eget dalommal én mostam
Kékre felettetek, folyó tőle pezsdült
S a bús szikár sziklák széle tőle pendült.
A dombos világba mezétláb, dalosan,
Ezer vidámsággal mint sereg vonultam,
Tudjátok, az eget dalommal én mostam
Kékre felettetek, folyó tőle pezsdült
S a bús szikár sziklák széle tőle pendült.
Átkeltem hegyeken, meg-megálltam néha
Útmenti házaknál, – finom bablevessel
Kinált a beszédes háziasszony s néma
Férje pohár borral vagy egy nyaklevessel
Ha vacsora után a konyhaajtóban
Hajadon leányát vígan átkaroltam.
Útmenti házaknál, – finom bablevessel
Kinált a beszédes háziasszony s néma
Férje pohár borral vagy egy nyaklevessel
Ha vacsora után a konyhaajtóban
Hajadon leányát vígan átkaroltam.
Szerelem illatu széna között háltam
Egyedül vagy mással… De hogy csipogással,
Háp-háppal s csengéssel a mély éjszakában
Neszezett a hajnal s láttam hogyan szárnyal
Fényes tollaival a kelő nap: keltem,
Ittam a friss kútból, füttyentettem s mentem
Egyedül vagy mással… De hogy csipogással,
Háp-háppal s csengéssel a mély éjszakában
Neszezett a hajnal s láttam hogyan szárnyal
Fényes tollaival a kelő nap: keltem,
Ittam a friss kútból, füttyentettem s mentem
Harmatos, hűs porban… Vissza-visszanézve
Vettem csupán észre, egyre magosabbra
Léptem rajtad, éltem hajlongó vidéke!
Csúcsra értem végre… a másik oldalra
Hogy letekintettem: innen merre az út?
Megtorpantam látva, az út lefelé fut.
Vettem csupán észre, egyre magosabbra
Léptem rajtad, éltem hajlongó vidéke!
Csúcsra értem végre… a másik oldalra
Hogy letekintettem: innen merre az út?
Megtorpantam látva, az út lefelé fut.
Csúcson állok, – szél fú, öbliti fejemet
És csavar, mint tölgyet, hajam lobogva hull,
Még friss erejében ahová elérhet
Vándor: elérkeztem… szemem körbefordul,
Kedvem s pályám csúcsa… A lent váró vidék
Már az öregségnek küldi őszi ízét.
És csavar, mint tölgyet, hajam lobogva hull,
Még friss erejében ahová elérhet
Vándor: elérkeztem… szemem körbefordul,
Kedvem s pályám csúcsa… A lent váró vidék
Már az öregségnek küldi őszi ízét.
Látom, még mi várhat, látom lent a tájat,
Itt gyümölcsfák állnak, azután végtelen
Mezőkön át egy út… nap tűz, felhők szállnak,
Hófüggöny… s az ég fut, sose érinthetem!
Utam nem ér, tudom, soha magosabbra –
Mit állsz hegyem? Vess föl, mint a tenger habja!
Itt gyümölcsfák állnak, azután végtelen
Mezőkön át egy út… nap tűz, felhők szállnak,
Hófüggöny… s az ég fut, sose érinthetem!
Utam nem ér, tudom, soha magosabbra –
Mit állsz hegyem? Vess föl, mint a tenger habja!
Se jobbra se balra, vissza vagy előre
Nem vágyom már… ettem én minden gyümölcsből
S tudom, milyen ízű a lány hamvas bőre.
Szétnézek… mi kéne még e kerek földről?
Ujjam közt kicsorg a világ mit szerettem
Mint homok… Felnézek, – ime, férfi lettem!
Nem vágyom már… ettem én minden gyümölcsből
S tudom, milyen ízű a lány hamvas bőre.
Szétnézek… mi kéne még e kerek földről?
Ujjam közt kicsorg a világ mit szerettem
Mint homok… Felnézek, – ime, férfi lettem!
Felnézek… nyelnem kell… oda törtem mindig!
Igaz barátomat, igaz ellenfelem
Ott sejtettem s vártam, egyszer majd megnyílik
Egy kapu s meglátom… erre fegyverkeztem!
Ki harcra, de harcra, halálosra vágyom:
Kardom’ a tajtékozó rőt tengerbe vágom!
Igaz barátomat, igaz ellenfelem
Ott sejtettem s vártam, egyszer majd megnyílik
Egy kapu s meglátom… erre fegyverkeztem!
Ki harcra, de harcra, halálosra vágyom:
Kardom’ a tajtékozó rőt tengerbe vágom!
Itt állok meztelen ököllel és szájjal,
Kézzel markolni és izmokkal lebirni.
Ó ellenségem’ is én a birkozással
Megismerni vágytam… a véréből inni
Ha méltó szomjamat más nem csillapitja –
Érző öklöm üssön, ne bérelt parittya!
Kézzel markolni és izmokkal lebirni.
Ó ellenségem’ is én a birkozással
Megismerni vágytam… a véréből inni
Ha méltó szomjamat más nem csillapitja –
Érző öklöm üssön, ne bérelt parittya!
Királyfi vagyok én, száműzött, hazámba
Jöttem a völgyekből fölfelé, álomban, –
Fölébredtem… Király! ki szépségem sárba
Rejtetted, lépj elő veres palástodban:
Ha méltó vagyok rád, fényeddel ragadj el,
Ha méltatlan, örök titkomtól tagadj el,
Jöttem a völgyekből fölfelé, álomban, –
Fölébredtem… Király! ki szépségem sárba
Rejtetted, lépj elő veres palástodban:
Ha méltó vagyok rád, fényeddel ragadj el,
Ha méltatlan, örök titkomtól tagadj el,
De ne maradj lázas-víziós ködökkel
Bélelt sátorodban közönyös, pusztulok
Mint tábor, amelyet ragály dúl, szöknek el
Már áruló gyáva katonáim, futok
Magam is tán holnap, rémült falvak között
Nyelvem, mint a leprás csengője, jajt csörög.
Bélelt sátorodban közönyös, pusztulok
Mint tábor, amelyet ragály dúl, szöknek el
Már áruló gyáva katonáim, futok
Magam is tán holnap, rémült falvak között
Nyelvem, mint a leprás csengője, jajt csörög.
Most ütközz meg velem: még hiszek célomban,
Engedj mezeidre, bonts ki, ma még bízok
Friss gondolatomban: csengő acélomban
Társaim!… – Felhő forg fent az égi habon
És rohan mint szétvert gyáva forradalom. –
Engedj mezeidre, bonts ki, ma még bízok
Friss gondolatomban: csengő acélomban
Társaim!… – Felhő forg fent az égi habon
És rohan mint szétvert gyáva forradalom. –
Vonulj vert seregem, felhőim menjetek,
Zászlódat, amelynek gombja a rőt nap volt
Boritsd le merészség… hagyjatok engemet,
Tünjön mint dal, ami egykor zaj és had volt.
Lépek, mint holdkóros… Ifjúság párkánya!
Egy hang… – Annám!… s bukom pörgve a világba. –
Zászlódat, amelynek gombja a rőt nap volt
Boritsd le merészség… hagyjatok engemet,
Tünjön mint dal, ami egykor zaj és had volt.
Lépek, mint holdkóros… Ifjúság párkánya!
Egy hang… – Annám!… s bukom pörgve a világba. –
Az esti csordábul a hegynek gerincén
Elmarad egy bika… s míg a völgy sötétül
Ő felnéz s elmereng a folyó ég fényén…
Sötét gondolatán keserveset bődül –
Azután megindul, bután, elátkozva
Lefelé… nyála csorg a röst uti porba.
Elmarad egy bika… s míg a völgy sötétül
Ő felnéz s elmereng a folyó ég fényén…
Sötét gondolatán keserveset bődül –
Azután megindul, bután, elátkozva
Lefelé… nyála csorg a röst uti porba.
