Gulyás Pál: Máguszi éj
Gulyás Pál: Máguszi éj
Röpke paránya vagyok csak a végtelen emberiségnek,
tengermélységből fölmerülő buborék.
Felhőként lebegett az anyám halk teste fölöttem,
nappalom árnybaborúlt szüntelen éjszaka volt.
Mint az olajfa erős derekán levelek rügye támad
s bontakozó szinüket lengeti lágyan a szél:
úgy nyílt emberi formám szét ama máguszi éjben
s édesanyám áldott sóhaja lengte körül.
Régi tudósok könyveiben sok furcsa jelet látsz,
melyből az alchimiák ferde sugára fakadt:
ily különös képlet voltam, burkolt ige, melyet
Pythiaként rebegett titkon a hű szerelem.
S mint boruló felhő lebegett halk teste fölöttem,
hintve reám boldog, mámoritó melegét:
édesanyám volt ő s dalaként úgy rejte magába,
mint a jövendő lágy hangot a bús hegedű.
tengermélységből fölmerülő buborék.
Felhőként lebegett az anyám halk teste fölöttem,
nappalom árnybaborúlt szüntelen éjszaka volt.
Mint az olajfa erős derekán levelek rügye támad
s bontakozó szinüket lengeti lágyan a szél:
úgy nyílt emberi formám szét ama máguszi éjben
s édesanyám áldott sóhaja lengte körül.
Régi tudósok könyveiben sok furcsa jelet látsz,
melyből az alchimiák ferde sugára fakadt:
ily különös képlet voltam, burkolt ige, melyet
Pythiaként rebegett titkon a hű szerelem.
S mint boruló felhő lebegett halk teste fölöttem,
hintve reám boldog, mámoritó melegét:
édesanyám volt ő s dalaként úgy rejte magába,
mint a jövendő lágy hangot a bús hegedű.
