5.
5.
Formaművészete elsőrangú. A franciák lírai versformájából indult ki: a 6-os és hetedfeles iambus-sorokkal, amelyek magyarban a Nibelungi-versszakok lüktetéséhez hasonlók. Tóth Árpád keresztrímekkel fonta össze ezeket a hosszú, sokszor fáradtan ballagó, sokszor fájdalmasan elnyújtott sorokat; nagyon szerette bennük az enjambement-t, a gondolatoknak, a mondatoknak két-három sorba törését, úgy, hogy ne a sor vége végezze a mondatokat, hanem közepén vágja őket ketté; így új jelzők, új szóvonzatok és új, friss rímek szépségét csiholta, ötvözte ki a költő, a legszokottabb szókinccsel is. (Arany Bolond Istók-ját a legmodernebb magyar versnek tartotta s ez is hatott reá formai tekintetben, éppen gyakori mondatátvetéseivel.) Első kötetében alig vannak rövid soros versek; a panasz: kimeríthetetlen még szavaiban is, ha megindulnak: alig tud gátat vetni elébük rímekkel, ritmussal. Második kötete, a Lomha gályán, már tudatosan gazdagítja a formát; Horatiusi, Berzsenyies alkaiosi versszakok elegyülnek stanzákkal, szabad iambusi formák szonettekkel, rövid röppenő iambus-sorok visszatérő trocheusokkal. Utolsó kötete feloldja az eddigi formák szigorú zártságát és az Ady-féle szabadon lüktető iambusos formák felé hajlik; mintha már jelezné, hogy itt a külső szépségek ragyogása másodrendű, fő a fakó köntösben mind élesebben zokogó lélek, a tartalom. Ő maga is észreveszi ezt s így mondja: «Bár hangja dadogóbb és fénye ritka, de – érzed? – mélyebb, s – érzed? több a titka. S nemcsak magad fájsz benne, de a tág világ.» (Hegyi beszéd felé.) A l’art pour l’art költő leszállását a művészet elefántcsont tornyából a rendes emberek közé: ez a formai megtörés adja hírül.
Rendkívüli formaművészete, bravúros nyelvtechnikája teszi egyik legkitünőbb műfordítónkká. Babitson kívül alig versenyezhet vele valaki idegen költők visszaadásában. Sőt egy tekintetben fölötte áll Babitsnak is: hűbb az eredetihez. Tóth Árpád fordító-művészete annyira ment, hogy az idegen költeménynek még hangszínezetét is vissza tudta adni; ahol mélyhangzós szavak barnulnak az eredetiben: magyarra is mélyhangzós szavakkal hozta át. A Goethe híres kis dalát, az Über allen Gipfeln-t, ezt a nyolc soros, de rendkívül nehéz, lehelet-formájú verset, Tóth Árpád fordítása öntötte végső formába, annyi próbálkozás után. De csodálatos üdeséggel költötte újra Milton L’Allegro-ját és Il Penseroso-ját, Verlaine nehány illanó, ködszerű dalát és Keats-nek és Samain-nek, a hozzá oly közel álló művészetű két költőnek nehány ékszerként ragyogó versét.
