Rabinovszky Márius: Magyar-Mannheimer Gusztáv kiállítása
Rabinovszky Márius: Magyar-Mannheimer Gusztáv kiállítása
Szeretném, ha elfogultabb volnék. Ha az a tisztelet, melyet egy kiváló tehetség munkája és egy idős ember egyénisége ránk parancsol, elhomályosítaná a tiszta képet, mely kitárul előttem. Védtelennek érzem ezt a szellemi javakkal, éles elmével, hadakozó kedvvel oly gazdagon felruházott művészt az én fegyveremmel szemben. Az én fegyverem, hogy 1929-et írunk, és az ő védtelensége, hogy 1879-et ír. Az én fegyverem, hogy láttam egy Cézanne nevű festő figyelemreméltó munkáit, hogy egy Matisse nevű fiatalember néhány előítéletet megdöntött, nem is szólva Piccasso nevű társáról, és hogy aggastyán korában meghalt Párisban egy Rousseau nevű műkedvelő, aki egészen új perspektivákat nyitott meg az 1914–18-as háború utáni nemzedéknek. Tudok még sok másról is, amit a nagyon jelentős tehetségű Magyar-Mannheimer nem tud vagy nem akar megtudni vagy nagyon jól tud és azért körömszakadtáig tagad. Ebben pedig tragikum azért nem rejlik, mert nagyon sokan vannak, Magyar-Mannheimerrel egyidős vagy jóval fiatalabb műbarátok, akik vele együtt, szótlan megállapodás alapján, 1879-esdit játszanak. Magyar-Mannheimernek pedig semmit sem kellene feladnia művészi hitvallásából ahhoz, hogy művészete örökifjú maradjon. Szinyei-Merse «Majális»-a ma, Scheiber és Moholy-Nagy ellenére, épp oly fiatal, mint valaha. Vagy Székely Bertalan korai portréi. Vagy Munkácsy Colpachi parkja. Magyar-Mannheimer majdnem minden képén vannak részek, ecsetvonás-csoportok, melyek örökifjúak, melyeket mindig frisseknek, igazaknak, valódiaknak fogunk elismerni. Ezek az időtlen parcellák. Opálosan ködlő távoli hegyhátak; horizontba foszló tavaszi cserjék; ékszercsillogású párás vizek. Királyi konyha főztjei. Hétszer párolt füszeres levek zamatját sűrítik. Mögöttük félszázad finomult optikai kultúrája.
Ami azonban 1879, az a gründerévek szelleme: az effektus. Az effektus: a művész-nagyúr privilégiuma; olyan korban, mely kiváltságokat biztosított mindazoknak, akik kiváltságokat követeltek maguknak, akik a kiváltságot – az írott törvény keretén belül – pucscsal kivívták. A teljes veszélytelenség, mellyel az önérvényesítés járt, megfosztotta az etikai tartalmától.
Túl vagyunk azon, hogy a mult értékeit lepocskondiázzuk, valamilyen új programmkitűzés alátámasztására. Már nem tartunk ott, hogy elidegenüljünk például az impresszionizmustól, csak azért, mert kérlelhetetlenül a multé. Az expresszionizmus leküzdésével kivívtuk magunknak az elfogulatlanságot és tudjuk élvezni mindazt, ami egy Magyar-Mannheimerben legjava művészet és ki tudjuk hámozni a magot a hatáskeresés burkából. Miben áll e hatáskeresés? Az odavágott tésztás vonásokban, melyek úgy csörtetnek, mint a tápvonalhősök kardjai a korzón; egy-egy szín túlfokozásán, az összhatásból kiesőn, mely olyan, mint egy mámoros rikkantás a meghitt szalón csendjében. Ez a multé, egészen a multé. A mai hatásvadászok szemvédős autósapkával járnak vagy esetleg kézigránátot tűzdelnek az övükbe vagy legalább is fekete inget húznak, oroszos szabással.
