5.
5.
Mikor magához tért, már az orvos ült mellette. A lelkiismereti furdalások már vájkálni kezdtek benne.
- Hisz már a szagról is tudhattam volna, hogy nem muszkák voltak. Azok sokkal büdösebbek, - mondta tompán maga elé.
Az orvos vígasztalta Páczayt.
A szomszédos zászlóalj parancsnoka is eljött és rokonszenvéről biztosította. Mind nem használt. Hajnal felé agyrémek kezdték gyötörni. Veronáltól se tudott elaludni. Az orvos erre levitte a segélyhelyre.
A zászlós előtt ment s úgy mutatta az utat a támolygó fiúnak. Nagyon hálás volt neki, de ő mégis egy hadbírót látott maga előtt, amint szigorú cvikkerrel és még szigorúbb, kihegyezett bajússzal keresztkérdéseket ad fel neki.
A 604-es magaslat mögött most egy orosz rakéta röppent fel.
A megbomlott zászlós tétova nézése szemezni kezdett ezzel a rakétával és úgy rémlett neki, hogy ez nem is rakéta.
Inkább az Úristen egy ledobott gyufája, az Úristené, aki pipára gyujtott ezen a decemberi éccakán és a felhők fölött trónolva ítéletet tart felette. Rögtönítélő végzést hoz a gyilkos ellen.
- Igen, igen, így lesz ez, - motyogta bambán maga elé.
Az orvos ránézett a zászlósra és tisztán látta, hogy ez nem fogja elviselni a heroizmusát. Páczay, a «gyáva» Páczay nem bírta elviselni, hogy hősnek kellett lennie a más hulláján keresztül.
Mikor leértek a segélyhelyre, oszladozni kezdett a köd. Egy újabb rakéta puffogott a fejük fölött és fénylő roncsai könyörtelenül, sustorogva zuhogtak le, akár egy fellebbezhetetlen ítélet kemény szavai.
Utolsó páráját adta ki a haldokló éccaka.
Hajnalodott.
(Eperjes)
