ALAKSZA AMBRUS: LÁMPÁT LÓBÁLVA JELZIK UTAMAT
ALAKSZA AMBRUS: LÁMPÁT LÓBÁLVA JELZIK UTAMAT
Leghullottabb napjai életemnek e fagyos, fekete napok,
vértelen zuzmara rágicsál az elképedt fák testén s a bőröm alatt
meghunyászkodik, szétkékül ereim halott nedve és
furcsa koldusnak látnak az uccán, hosszuhaju különcnek,
kit csillogó, izgatott szeme mindig nézésre lázit
s kinek szomoru, vásott a cipője,
lám, napról-napra körül-hallgatnak drága ismerős szemek,
rozzant sorompók mellett egykedvü vasutasok beszélik sorsomat
s lámpát lóbálva jelzik utam a végtelen felé,
hol összesiet a sinek két acélja
s a fáradt ég a barna földre hajlik.
vértelen zuzmara rágicsál az elképedt fák testén s a bőröm alatt
meghunyászkodik, szétkékül ereim halott nedve és
furcsa koldusnak látnak az uccán, hosszuhaju különcnek,
kit csillogó, izgatott szeme mindig nézésre lázit
s kinek szomoru, vásott a cipője,
lám, napról-napra körül-hallgatnak drága ismerős szemek,
rozzant sorompók mellett egykedvü vasutasok beszélik sorsomat
s lámpát lóbálva jelzik utam a végtelen felé,
hol összesiet a sinek két acélja
s a fáradt ég a barna földre hajlik.
