FEKETE LAJOS: A MÁBÓL ELÉG VOLT
FEKETE LAJOS: A MÁBÓL ELÉG VOLT
Holt, hüvös érc az alkony
s a nap korongja
törött vörös cserép.
A világ, a megbomlott
öreg malomkerék,
olyan aléltan s komiszul
csikorog, forog. -
Áldott és izzó szerszámai
az átkos műhelyeknek
most olyan fáradt dalt
énekelnek, hogy a fölvérzett
sziveknek minden fájdalma
komor bronzba ömlik.
Messzi határban enyhe
istenkéz az este,
mi homlokon érint száz
lomhainú parasztot;
s a fekete földnek békés,
barna barmai felnyögnek:
a mából elég volt...
S az első csillag alatt
száz eke elakad
s nagy, ólmos léptek zuhognak
mázsásan, tompán
a torony iránt...
s a nap korongja
törött vörös cserép.
A világ, a megbomlott
öreg malomkerék,
olyan aléltan s komiszul
csikorog, forog. -
Áldott és izzó szerszámai
az átkos műhelyeknek
most olyan fáradt dalt
énekelnek, hogy a fölvérzett
sziveknek minden fájdalma
komor bronzba ömlik.
Messzi határban enyhe
istenkéz az este,
mi homlokon érint száz
lomhainú parasztot;
s a fekete földnek békés,
barna barmai felnyögnek:
a mából elég volt...
S az első csillag alatt
száz eke elakad
s nagy, ólmos léptek zuhognak
mázsásan, tompán
a torony iránt...
