FRISS ENDRE: BEVONULÓ ŐSZ
FRISS ENDRE: BEVONULÓ ŐSZ
Riadó!… a hegyen már glédában állnak
a fák, felhők futnak szerte a paranccsal,
vezényszó csattan, hogy beleremeg a táj –
a fák, felhők futnak szerte a paranccsal,
vezényszó csattan, hogy beleremeg a táj –
menekül vörös köpenyében a Nap!… s az árnyékok
is gyáván suhannak a völgybe: meneküljetek!
egy gesztenye-levél sápadtan fordul a fáról –
is gyáván suhannak a völgybe: meneküljetek!
egy gesztenye-levél sápadtan fordul a fáról –
s meginog mind!…
már gurulnak fönn az ágyuk, most beledörren
brum!… a szél fütyül, mint a gránát csap
az erdő szivébe, hogy felnyög a tölgy is –
már gurulnak fönn az ágyuk, most beledörren
brum!… a szél fütyül, mint a gránát csap
az erdő szivébe, hogy felnyög a tölgy is –
és felvisít e vércse s aláhull, átdöfött szivében
az utolsó sugárral –
az utolsó sugárral –
foszlott lobogóként lengnek a lombok…
tüzelj!… s már ropog a zápor is, szakadatlan,
füstöl a hegy…
füstöl a hegy…
odvába huzódik az ember, dideregve,
mécset gyujt halottaiért s érzi, érzi,
hogy gyenge, mint a pondró.
mécset gyujt halottaiért s érzi, érzi,
hogy gyenge, mint a pondró.
