FENYŐ LÁSZLÓ: VÁROSI ŐSZ
FENYŐ LÁSZLÓ: VÁROSI ŐSZ
Mind rokonaim ők… ez őszies szegények,
kik hadarnak szétszórva az uccasarkokon,
vagy hallgatagok és csak rongyaik beszélnek.
kik hadarnak szétszórva az uccasarkokon,
vagy hallgatagok és csak rongyaik beszélnek.
Rokonom a folyó s a szélütötte pára,
mely fölötte lebeg, a füstös szürke-szín,
ez a városi ősz, amelynek csak kopárja
mely fölötte lebeg, a füstös szürke-szín,
ez a városi ősz, amelynek csak kopárja
van és csak esőkkel mulat szürettelen,
mennyivel igazabb, megszenvedettebb ősz ez,
mint az a hangos ősz fenn a szöllőhegyen.
mennyivel igazabb, megszenvedettebb ősz ez,
mint az a hangos ősz fenn a szöllőhegyen.
Itt születtem… ősz volt… rokonát leli bennem
az őszi ég, a fázó lámpa, az uccakő,
mind, mind rokonaim, őszies lelkemben
az őszi ég, a fázó lámpa, az uccakő,
mind, mind rokonaim, őszies lelkemben
megmártottam őket és elringatom,
mint csillagot a víz… ó, jertek rokonok:
megannyi ringatásra epedő csillagom!
mint csillagot a víz… ó, jertek rokonok:
megannyi ringatásra epedő csillagom!
