MARCONNAY TIBOR: ÉS EZUTÁN MI MARAD?
MARCONNAY TIBOR: ÉS EZUTÁN MI MARAD?
És ezután mi marad? Hazám és a halál.
Ó hazám! Visszafordulok hozzád.
Visszatérek a bámuló szemü ökrök közé
kiknek még uj a világ, kik még erősek.
Visszatérek májusi rétre, mely zöld, mint a remény.
Majd nézem az alkonyt, az eget,
amely pirossávos, mint az alma a szomszéd úr fáján,
majd cammogó parasztokkal beszélek
holnapi időről, meg tavalyi borról.
Nekik még mondhatok valami ujat,
olyat, mitől fejöket csóválják, botránkoznak
s tüzesen vitázunk, érezve: sorsdöntő a szó.
Igy leszek ismét fiatal, sóhajtok
bárcsak kertem volna, melyet magam
kapálnék, mert hisz nem tehetek jobbat.
Igy jő az est. S kinyujtva lábam,
mely a világ minden utjaitól sajog,
egy ismerős könyvet lapozva
boldogan halok meg tüzhelyemnél.
Ó hazám! Visszafordulok hozzád.
Visszatérek a bámuló szemü ökrök közé
kiknek még uj a világ, kik még erősek.
Visszatérek májusi rétre, mely zöld, mint a remény.
Majd nézem az alkonyt, az eget,
amely pirossávos, mint az alma a szomszéd úr fáján,
majd cammogó parasztokkal beszélek
holnapi időről, meg tavalyi borról.
Nekik még mondhatok valami ujat,
olyat, mitől fejöket csóválják, botránkoznak
s tüzesen vitázunk, érezve: sorsdöntő a szó.
Igy leszek ismét fiatal, sóhajtok
bárcsak kertem volna, melyet magam
kapálnék, mert hisz nem tehetek jobbat.
Igy jő az est. S kinyujtva lábam,
mely a világ minden utjaitól sajog,
egy ismerős könyvet lapozva
boldogan halok meg tüzhelyemnél.
(Paris)
