ILLYÉS GYULA: MADARAK SZÓLTAK FENN…
tiszta magos égen s száll nagy karolással!
csapat csapat után, foszló ölelések
úsznak el feletted szűnő csipogással.
fejedet feléjük… s ím most magad elé
bámulsz szótlanul és meg-megállasz… amíg
körötted csikorgva fordul az esztendő!
tanácstalan tekintsz erre-arra… s várod
most valami lesz tán… tán ha hátratekintsz,
egy szelid titok, mint hű kar, feléd nyílik…
Nyalja majd a válú befagyott vízét a
szomjas barom és bőg… rózsaszín orrából
hosszan csap a gőz a hűvös alkonyatba.
Csörög lábad alatt majd a göröngyös út
vékony fehér jege, hogy föltűrt gallérban
megindulsz dünnyögve merre rendeltetél.
utolsó zajait, a végső madárdalt.
Holnap föltűnik és hegyeken, völgyeken
útaidra fekszik a szőrös fehér tél.
födél után nézz már… alapíts családot,
erre figyelmeztet a ritka madárhang
s a távol erdőket durrogtató hideg.
előtt rugdalt ujra lábaidról a hót
bosszúsan, mert lám, te nem gyűjtöttél most sem
se bort, se szalonnát, se kacagva törő