NYUGAT-EST BAJÁN ÉS DEBRECENBEN

Teljes szövegű keresés

NYUGAT-EST BAJÁN ÉS DEBRECENBEN
November 29-én a Bajai Kereskedelmi Kaszinó meghívására a Nyugat szerkesztősége előadó-estet rendezett Baján. Az előadó-termet zsúfolásig megtöltő közönség mindvégig nagy tetszéssel fogadta Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Erdélyi József és Gellért Oszkár felolvasásait. Az est után bankett volt, amelyen megjelent Vojnits Ferenc polgármester és Puskás Dezső h. polgármester; Schmidt Béla tanár mondott felköszöntőt a Nyugatra.
Móricz Zsigmond december 1-én Debrecenben, a kollégiumi Öreg Diákok estélyén, mint a Nyugat szerkesztője, előadást tartott. Bemutatta Bornemisza Péter Electráját és elmondta a prágai magyar diákok között szerzett tapasztalatait. Az estélyen jelenvolt Baltazár Dezső ref. püspök, a város hivatali és társadalmi előkelősége s utána banket volt az Angol Királynő különhelyiségében, ahol Ady Lajos tanker. kir. főigazgató, dr. Veress István tanítóképezdei igazgató és mások mondtak felköszöntőt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem