MAGYAR IRODALOM • Apró bírálatok

Teljes szövegű keresés

MAGYAR IRODALOM • Apró bírálatok
S. GY.:
Böszörményi Zoltán: Vérem és oltárom. (Versek.) – Folytonos lángolás, lobogás, tűz izzik ezekben a versekben: de mintha a szinpad selyemszalag-tüze lobogna előttünk, amelyet ventilátor szele éleszt. Nyilván nem az érzés hazug: valahol, a versek távoli hátterében rokonszenvesen nyugtalan lélek ködlik, hanem ez a lélek magát elmondani csak ál-szavakkal, kölcsönzött Ady-szavakkal tudja.
Z. S.:
Simándi Béla: Gyónás. (Versek.) – Simándi a költőknek abból a kevésszámú csoportjából való, akik még ma is optimisták. Hisz önmagában, az életben, a jövendőben és szereti az embereket. Csak, sajnos, formája avultas, tartalma köznapi, színezése halavány, erőtlen. Egy régi világban él és versei régi emlékeknek a vetületei. A mai ember élete, szenvedése, küzdelme, vágya idegen anyag az ő számára. «Hegyek bora, imák, lágy bánatok – Szelíd harangozó, szent zsolozsmás ének» – veszi körül, de ennek a szeretetnek is ritkán tud igazi költői hangot adni.
I. Gy.:
Radó Árpád: Lendület. (Versek.) – «Tizennyolcéves vagyok – olvassuk a harmadik szabad versben, – tele rajongással– folytatja ifjú költőnk – minden dolgok iránt.» Ezen a «mindenben dolgok»-on bicsaklik meg Radó Árpád úgy költőim, mint ifjúi lendülete. A minden dolgok a szavaknak abba a lendületébe viszik, amelyben az irodalom szó-reformátorai vagy helyesebben szócséplői élik ki vagy szerintük jobban mondva teljesítik ki életüket. Rossz út ez, fiatal barátom! Óvakodjék a szavaktól. Ne hagyja, hogy elkapják önt öblös, azaz üres zengésükkel, eltérítsék az élettől, a köznapitól, az egyszerűtől, amelyben az igazi költészet él, – kritika helyett ezt a tanácsot merném adni önnek, akinek hangjában itt-ott reményteljes tehetség akcentusát látom. Vigyázzon erre a teherségre, hogy ne hangszálaihoz, hanem lélekzetéhez szíve dobogásához igazodjék. Mint itt a «Magány», az «Oda» s még egy-két vers pár soraiban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem