9.
9.
Csak Zalatnaynak nem kellett odamennie. Ő hazament, szégyenkezve, hogy kimaradt a büntetőhadjáratból: Nem örült neki, hogy menekül; mert benne élt az emberi szolidaritás érzése. De nem volt joga a büntetésre, mert nem követte el a bűnt. Úgy érezte, mintha ezzel kiesett volna az osztály közösségéből s ez nagyobb szégyen volt számára, mint a legkeményebb büntetés.
A fiúk ott zsúfolódtak a tanári szoba előhelyiségében.
Dideregtek s nevettek. Egymást lökdösték és gonosz megjegyzéseket tettek.
A rendszer most munkába vette őket.
Erre nevelték a fiatal generációt, fegyelemre és meghunyászkodásra. Úgy látszik, ennek a kornak arra volt szültsége. Hogy elkerüljék a nagy rázkódtatásokat, a társadalom azzal védekezett hogy már a legfiatalabb korban veréssel és fegyelemmel összetörjék az egyéni szabadságot.
Ha a fiatalság arra neveltetett, hogy az állam nyakán éljen majd a jövőben, meg kellett tanulni a fegyelmet.
(Folyt. köv.)
