Az anyja korán kelt, korábban mint Bálint és ilyenkor nagyon tevékenykedett. Lassankint benépesítette az udvart állatokkal, csirke is volt, tyúk is, de a csirkék még nem a háznál keltek, csak úgy vette a faluban. Két süldő malacot is vett, még csak híg moslékkal etette, majd augusztus végén fogja be sűrűbbre. Sok szaladgálni valója volt velek, mert hol vizük nem volt, hol moslékjuk, András meg még nem érezte magát egészen a házhoz tartozónak, sokszor elcsatangolt és ilyenkor az öregasszonynak kellett az állatok körül járni. Néha Bálint is segített neki, de az anyja ilyenkor mindig hessegette.
- Menj csak fiam, nem neked való ez!
Bálint gyermekes örömmel kapta fel a dézsát ilyenkor, nem is engedte, hogy hozzányuljon az anyja.
- Már miért ne lenne nekem való?
Bakosné komolyan szólt ilyenkor.
- Azért, mert nem neked való.
Egyik délután átjött a szomszédasszony, az segített Bakosnénak. Amikor visszatértek a konyhába, az asszony nem tudta szó nélkül hagyni.
- Mégis csak kéne ide valami jányféle.
- Hagyja csak, birom én még, ráérünk majd akkor, ha én nem leszek.
- Igaz... akkor is ráérni...
Azután egyszer meg Vácsy hozta fel a dolgot, a harangozó. De ő Bálintnak szólt.
Bálint is gondolt már erre.
- Kellene bizony... tudna szólni valakinek?
Nem beszéltek többet róla, el is ment a harangozó rövidesen, Másnap sem esett szó róla, amikor megint ott volt. Kint álltak a tornácon, Vácsy bekurgatta a két malacot, azután Bálinthoz ment megkérdezni; hogy a pelyvát hova rakassa le, mert ma estére hozzák.
- Oda jó lesz tán, az ól hátamegé.
Bálint megfordult, hogy bemegy a szobába, valami írnivalója volt, azzal akart még napvilágnál elkészülni. Visszafordult Vácsy felé.
- Ösmeri a Tóth Ferenc lányát?
- Mert kettő van neki, de Maris már férjnél van.
Bálint szeme egy keveset, nagyon keveset zavarodott meg.
- A kecskés Tóth jányát...
- Ügyes lánynak látom, az tán eljönne.
- Szegénysorsuak, tehenük nincs, csak két kecskéjük.
Bálint arcán egy pillanatra biborhullám folyt keresztül.
Vácsy biztossággal felelt:
Bement a szobába Bálint, asztalhoz ült és belekezdett a levél írásába. Nehezen ment. Sok volt a gondolatja. Mindenféle. Az anyja is bejött a szobába, a déli edényt rakta be a szekrénybe. Csendben lépett, óvatosan, nem akarta a fiát zavarni. Bálint utána szólt.
Az öregasszony visszafordult.
- Szóltam az elébb Vácsynak, hogy nézzen valami kisegítő lány után.
Bakosné keze tiltakozásra emelődött.
Azután eszébe jutott, hogy a fia nem neki szólt elsőnek, hanem egyenesen a harangozónak.
- Tud tán Vácsy valakit, aki jönne?
Bálint szeme a toll hegyére esett, amit a kezében tartott.
- Ügyes, azt mondja... a Tóth Ferenc lányát.
A harangozónak szólt elébb, nem neki. Jól van, ha így van.
- Nem volt muszáj... de ha gondolod... csak aztán beváljon. Kiment a konyhába, hogy a déli lomot eltakarítsa, Bálint meg a megkezdett levél fölé hajolt, hamar elkészült vele, Könnyebben ment, mint az elébb.