SÁGI MÁRTA: ÜRES HÓNAPOK
SÁGI MÁRTA: ÜRES HÓNAPOK
Ülök, nehéz arcom
a Vízszintesség hüvös buktató
tükrébe merül,
szemem alatt a padlót s futó deszkáit
emeli-ejti a lélekzetem:
padló, padló - - kiemelem
az arcomat, fény: és
fejmozdulásig
ablakká változom, üres, üveg
átjáróházzá -
megyek
és sinek vagyok, életnagyságú
kerítések és kapuk siklása a kongó
nappali fényben
és fák - túlfutok, cserélődöm,
új hullám - a Külső Világ
végtelen árvize verdes bennem
idegenül és hangosan
mint a tetőtlen s félig már
lebontott lakószobákban
a megölt szobákban, mikbe
magas lábán belép az ég
s az ucca, zajával,
s a szél és fény: vakító új lakóik
s az örök lég
hideg, lengő butorzatuk -
oh, nyitott, tetőtlen lélek,
hogy fázom.
a Vízszintesség hüvös buktató
tükrébe merül,
szemem alatt a padlót s futó deszkáit
emeli-ejti a lélekzetem:
padló, padló - - kiemelem
az arcomat, fény: és
fejmozdulásig
ablakká változom, üres, üveg
átjáróházzá -
megyek
és sinek vagyok, életnagyságú
kerítések és kapuk siklása a kongó
nappali fényben
és fák - túlfutok, cserélődöm,
új hullám - a Külső Világ
végtelen árvize verdes bennem
idegenül és hangosan
mint a tetőtlen s félig már
lebontott lakószobákban
a megölt szobákban, mikbe
magas lábán belép az ég
s az ucca, zajával,
s a szél és fény: vakító új lakóik
s az örök lég
hideg, lengő butorzatuk -
oh, nyitott, tetőtlen lélek,
hogy fázom.
